A DMVSC hazatért Eperjesről
1988. január 7. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)
A DMVSC női kézilabda bajnokcsapata hétfőn és kedden Csehszlovákiában, Eperjesen vendégszerepelt, és három előkészületi mérkőzést vívott az idei csehszlovák bajnok ZVL Presov együttesével. A kétnapos túráról szerdán délelőtt Komáromi Ákos vezető edző számolt be:
- Egy találkozó, ami 25-25-re (12-11) végződött, szokásos, kétszer harminc perces játékidejű volt, a másik két összecsapás viszont egyaránt hetvenperces. Végeredményben az említett döntetlen mellett egy győzelmet szereztünk, 41-27 (16-13) volt az eredmény javunkra, ugyanakkor egyszer vereséget szenvedtünk 37-35 (23-19) arányban.
- Milyen tapasztalatokkal tértek haza?
- Mindhárom találkozón kiütközött, hogy a DMVSC jelentős mérkőzéshiánnyal küszködik, régen játszott a megszokott összeállításában. Éppen ezért nehézséget jelent formába hozni az együttest, és ráhangolni a gárdát a pénteki összecsapásra. Szerencsére az egy héttel korábbi, budapesti négy találkozóval együtt összesen hét mérkőzés "felpörgette" az együttest, melyben a játékosok akarása már nagyon biztató. Ellenben a jól begyakorolt akciók végrehajtása nem elég gyors és pontos. A ZVL Presov stílusa sokban hasonlít a mieinkre, talán a gyors indítás-lerohanást még nálunk is jobban alkalmazzák. Nekik is jól jött a hétfői és keddi három összecsapás, hiszen ezen a hétvégén a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Radnicski Beograddal mérkőznek. Szakmailag tehát nagyon hasznos volt az eperjesi kirándulás, ugyanakkor sajnos történt egy sajnálatos sérülés is. Kapusunk, Tóth Ildikó végig kitűnően védett, aztán véletlenül összeszaladt saját játékostársával, Hüsével egy kifutás közben, és nagyon megütötte magát. Mellkasi sérülései miatt pénteki játéka bizonytalan.
- Milyen ismeretekkel rendelkeznek a ljubljanai csapatról?
- Október elején készítették el az IHF-kupa sorsolását, és azután mind ellenfelünknek, mind nekünk már csak egy bajnoki mérkőzésünk volt hátra. Ők fölvették videóra az FTC elleni találkozót, mi pedig megkaptuk a Titográd elleni összecsapásuk felvételét. Ez a 27-27-re végződött mérkőzés rendkívül izgalmas és nagy iramú volt, melyből kitűnt, hogy a ljubljanaiak is a tipikus jugoszláv kézilabda-iskola képviselői, akik kitűnő fizikummal rendelkező magas és erős játékosok. Védekezésük olykor a megengedhető keménység határait is átlépi. Ez az együttes három extra átlövő játékossal rendelkezik, akik közül Pesics a legutóbbi B világbajnokság legjobb és egyúttal legszebb játékosa is volt a szakértők szavazata alapján. Bozovics, a balkezes jobbátlövő kevesebb lehetőséghez jutott a válogatottban Szófiában, de rendkívül tehetséges, s ilyen híre van Goljárnak is, a harmadik átlövőnek. Szófiában Pesicset jól "feltérképeztük", de a másik két átlövőről elég hiányosak az ismereteink.
- Mindössze egy-két játékost megfigyelve és egy mérkőzés videofelvételével milyen taktikát tud kidolgozni a Llubljana ellen?
- Valószínűleg két változat között kell döntenünk, vagy felváltva végrehajtani azokat. Vagyis: ki kell szorítanunk az átlövőket kinyitott védekezéssel, a másik variáció, hogy zárt hatos falat alkalmazunk ütközéses sánccal. Utóbbi is hatékony, bár ennél több átlövésre számíthatunk, ami a jugoszlávok erőssége. Valószínűleg a két elgondolást váltakozva alkalmazzuk, és ugyanakkor a megszokott gyors indítás-lerohanásra építünk ellenfelünkkel szemben.
- Milyen kezdőcsapatot tervez?
- Tóth Ildikó sérülése miatt a kapus személye még kérdéses, ha nem tudja vállalni a játékot, akkor Nagy Katalin fogja helyettesíteni, így a Tóth I. (Nagy K.) - Szilágyi, Nagy Zs., Medgyessyné, Törökné, Dörnerné, Szántó kezdőcsapat vonul ki a pályára, és csereként Kádárné, Bojtor, Szarvas és Hüse áll a rendelkezésemre.
A DMVSC - Olimpija Ljubljana női IHF-kupa mérkőzést tehát holnap, január 8-án, pénteken délután fél hattól tartják meg a debreceni városi sportcsarnokban, amely már két órával korábban kinyitja pénztárait, 16 órától ugyanis a Debrecen Dixieland Band, majd a Karikás együttes műsorát láthatják az érdeklődők, a bemelegítés 17 órakor kezdődik, a találkozó pedig 17.30-kor. Erre a nemzetközi találkozóra jegyek a DMVSC Oláh Gábor utcai pénztárában is kaphatók. Ezenkívül csak az ÁISH-belépők érvényesek. Az ellenfél, a jugoszláv gárda érkezését szerda estére várták a DMVSC-nél.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 15., 20:17
Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...
november 14., 19:10
A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...
november 14., 13:37
Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...
november 11., 18:00
A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
november 8., 22:27
Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...