Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.
január 10., 22:31 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Nem várt "incidens" előzte meg a mérkőzést. Történt ugyanis, hogy a meccsre kijelölt osztrák játékvezetői páros Radojko Brkic és Andrei Jusuhodzic tagjai közül előbbi, szombat reggelre megbetegedett. A DVSC orvosa megvizsgálta és jelezte, hogy esélye sincs arra, hogy este mérkőzést vezessen. Így gyorsan helyettest kellett keresni, s a meccs napjának reggelén el is indult a hajdúsági megyeszékhelyre két szlovák hölgy, Barbora Bocaková és Lucia Janosiková, akik a családi hétvégi program helyett egy sorsdöntő Bajnokok Ligája mérkőzést vezettek.
Mondjuk ennél nagyobb gondunk is akadt szombat este. A DVSC SCHAEFFLER első félidei teljesítménye ugyanis jócskán elmaradt attól, amire a szurkolók számítottak. Dekoncentráltan és rengeteg technikai hibával játszottunk. Tíz perc sem telt el, a norvég bajnok már néggyel vezetett. Mivel csak rövid periódusokra sikerült felpörögni, az első félidő végig a felzárkózásról szólt. A 19-ik percben, 8-8-nál utol is értük a Storhamart, de aztán gyorsan leromboltuk azt, amit addig felépítettünk. A kapu előtt nagyon tanácstalanok voltunk, újra jöttek a hibák és a norvégok ismét elhúztak. A 29-ik percben már öttel ment a vendég együttes. Az önmagában bravúr volt, hogy az utolsó percben kettőt lefaragtunk a hátrányból, de összességében nem sikerült jól az első játékrész.
A folytatásban sokkal összeszedettebben kézilabdázott a Debrecen, így a 38. percre elolvadt a vendégek előnye (16-16), majd a játékrész derekán át is vette a vezetést a hazai együttes. Nem játszott igazán jól, de hatalmasat küzdött a Loki. A kiváló védekezéshez jött a szenzációs formában védő lengyel kapus, Adrianna Placzek. Támadásban pedig mindig akadt egy ember - legtöbbször Hámori Konszuéla -, aki valahogy betuszkolta a labdát az északiak kapujába. Így ismét kiélezett meccsen győzte le a Loki a norvég bajnokot, s ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.
Debrecen, 1600 néző. V: Bocaková, Janosiková (szlovákok)
DVSC: Ryde - Toublanc 5 (4) HÁMORI 6, TÓVIZI 2, THORLEIFSDÓTTIR 3, JOVOVICS 3, Petrus 1. Csere: PLACZEK (kapus), Grosch 1, Juhász K. 1, Ivancok-Soltic 2, Sercien-Ugolin 1, Szabó N., Vámos M., HORNYÁK D. 1. Edző: Szilágyi Zoltán
STROHAMAR: Raasok - Aune 3, RIVAS-TOFT 5 (2), OBAIDLI 4, Brandenborg, SOLAS 4, MALÁ 5. Csere: Krogh (kapus), Enkerud 1, Mastad 1, Skinnehaugen, Lökka-Hagen 1, Monné. Edző: Kenneth Gabrielsen
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-3. 12. p: 3-7. 19. p.: 8-8. 29. p.: 8-13. 38. p.: 16-16. 45. p.: 19-18. 54. p.: 25-21. 56. p.: 25-23.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2 /2
Szilágyi Zoltán: - Nem volt jó az első félidő, nem működött a támadójátékunk, nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Szünetben rendeztük a sorokat, a folytatásban sokkal jobban kézilabdáztunk, ekkor már úgy fejeztük be a támadásokat, ahogy kell. Ennek köszönhetjük a győzelmet, ezen a nagyon fontos mérkőzésen.
Kenneth Gabrielsen: - Tudtuk, hogy szoros meccs lesz, az is volt. Az első félidőben jól játszottunk, az az erő, és gyorsaság volt meg a játékunkban, amit szeretnék látni. Szünet után akadtak gondjaink, nem találtuk az utat a debreceni kapuhoz, ráadásul az ellenfél kapusa remekül védett.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
január 10., 22:31
Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...
január 9., 18:00
Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...
január 5., 20:17
Szoros első félidő után a második játékrészben hengerelt a DVSC SCHAEFFLER a Vác ellen. Tíz forduló után is száz százalékos a Loki a bajnokságban! Tovább...
január 4., 18:00
Az óesztendő utolsó előtti napján még pályán voltak a debreceni lányok, január 5-én pedig már újabb feladat vár a csapatra. Hétfőn, 18 órakor a Vác együttesét fogadjuk a Hódosban. Tovább...
2025. december 30., 20:09
Gálaelőadással búcsúztatta az óévet a DVSC SCHAEFFLER. 18 góllal verte a Kisvárdát a Loki, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban. Tovább...