NBI 2006/2007DVSC-Aquaticum-Cornexi-Alcoa 27-22

Mától csak a Cornexi jár a fejekben

Ismét együtt a Loki család, még három nap a következő mérkőzésig.

2006. november 6., 05:46 (DZL)

Ma két edzéssel kezdi meg a heti munkát a DVSC. Visszatértek válogatottjaink a csapathoz és mindenki teljes erővel készül a csütörtöki összecsapásra. Már aki tud játszani majd azon a meccsen.

Janka Caltiková ugyan ott volt a szlovák válogatottal a Tiszaújvárosi mérkőzésen, de porcleválása miatt nem léphetett a küzdőtérre. Sajnos a lelátóról kellett megnéznie a találkozót a Loki beállójának. A Calto becenévre is hallgató kedves hölgy honlapunknak elárulta, hogy a héten Debrecenben is megvizsgálják a térdét és hamarosan kés alá kell feküdnie. Az atroszkópos beavatkozás után januárban már szeretne játszani Janka. Ő tehát biztosan nem fog gólt dobni november 9-én a fehérvári alakulatnak.

A másik sérültünk Tánya Vorozscova, akit még mindig a derékfájás (lumbágó) kínoz. A DVSC egyik kulcsembere nem biztos, hogy csütörtökre játékra kész állapotba kerül. Hiánya nagy vérveszteség lehet a Bíró-alakulat számára.

Reggel fél kilenckor és délután négykor gyakorolnak ma lányaink, akik tudják, hogy óriási jelentősége van a Cornexi elleni összecsapásnak. Ha nem nyerünk, nagy hátrányba kerülhetünk a legjobb négy közé jutásért vívott harcban. Mától már mindenki csak erre a rangadóra összpontosít és fogadkozik. A mindig kiváló debreceni szurkolókat illik egy győzelemmel megajándékozni.

Következik: DVSC-Cornexi bajnoki mérkőzés, 2006.nov. 9. 18.00 (TV:Sport 1, élő)

Ifi: 16.00 óra. Helyszín: Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...