A 35 éves balátlövő újabb egy évre kötelezte el magát csapatához.
2020. június 21., 12:27 - erdelysport.hu (Kocsis Zoltán)
Fotó: telekomsport.ro

Szűcs-Bucur Gabriella
Újabb egy évre elkötelezte magát csapatához, a Dunarea Braila együtteséhez Szűcs-Bucur Gabriella Ibolya. A 35 éves, korábbi magyar, majd román válogatott balátlövő ötödik szezonját kezdi meg a Duna-parti város csapatában.
Szűcs Gabriella 1986-ban született Nagyváradon, szüleivel még a rendszerváltás előtt költözött Debrecenbe. Itt is kezdett el kézilabdázni, majd a Ramnicu Valceához szerződött. Az itt lehúzott három év után 2011-ben tért vissza Debrecenbe, majd egy évvel később Zilahra került. A Szilágyságban eltöltött egy év után Nagybánya következett, három szezon után pedig 2016-ban igazolt Brailába.
Szűcs 96 mérkőzésen játszott a magyar válogatottban, a 2004-es Európa-bajnokságon, majd a következő évi világbajnokságon is bronzérmet szerzett Magyarországgal. Ezt követően lett román válogatott, amellyel egy újabb világbajnoki bronzérmet nyert 2015-ben.
A Dunarea Braila csapata az ötödik helyen végzett az idejekorán lezárt bajnokságban, a csapat vezetői pedig zöldkártyát kértek az Európai Kézilabda Szövetségtől (EHF) annak reményében, hogy részt vehetnek a frissen életre hívott Európa Liga (az egykori EHF Kupa) küzdelmeiben.
Kocsis Zoltán
Forrás: erdelysport.hu
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...