NBI 2010/2011SYMA-Váci NKSE-DVSC-Korvex 30-26Sopronyi Anett

Még egy lépés a második helyért

Erősítés érkezett a Fradi legyőzése után, hiszen újra csatasorba állt a betegségéből felgyógyuló Sopi, és a térdsérülése után immáron egészséges Bogi.

2011. március 7., 19:53 (BA)

Persze a két visszatérőn látszik a kihagyás, de szerdán a Vác ellen játszani akarnak (és fognak), hiszen újabb kulcsmeccs vár a Lokira a Dunakanyarban. A lányok a szombati pihenő után vasárnap már gyakoroltak, ráadásul hosszú idő után újra hiányzó nélkül.

– A Fradi elleni siker jót tett a lányoknak, dicséretet érdemel az egész csapat, s akadt több jó egyéni teljesítmény is. – mondta Köstner Vilmos. – Kiemelkedően játszott Bogdanovics Anna és Kiss Évi, de átlagon felül produkált Szabó Vali, Csáki Viki, Hornyák Dóra, s a hosszú sérülés után visszatérő Bulath Anita is többet tett hozzá a játékhoz, mint az elvárható lett volna. Megbeszéltük, hogy a pénteki szép eredmény csak egy lépés volt a célunk elérése felé, szerdán jöhet az újabb, ha lehet még nehezebb akadály. A Vác jó csapat, s bizonyította, hogy az anyagi nehézségek, s Tóth Timi távozása ellenére is képes jó eredményre. Sőt, talán Németh András együttese a legtöbbet fejlődő társaság a hazai élvonalban. Vannak ifjú tehetségeik, válogatott játékosaik s rutinos klasszisaik egyaránt. Olyan koncentrációt várok a csapattól, mint a pénteki rangadón, sőt védekezésben még többet kell nyújtanunk a sikerhez. Bízom benne, hogy ugyanazt kapom vissza a csapattól, mint a Fradi ellen. Az biztos, hogy ellenfelünk motivált lesz, hiszen Fehérváron ugyanabba a hibába esett, mint mi. Még semmi nem dőlt el, nálunk az előny, de tovább kell harcolni a második helyért!


BA

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 4., 20:18

Megszenvedtünk a győzelemért Szombathelyen

Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...

április 3., 18:00

Szombaton Szombathelyen

A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...

március 29., 18:27

Szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától

Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...

március 28., 18:45

Merjünk álmodni!

Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...

március 25., 19:53

Gólcsúcs a NEKA ellen

Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...