BL 2010/2011KIF Vejen-DVSC-Korvex 20-31

Még felfoghatatlan a lányok sikere

A DVSC női kézilabdacsapatának történetében több olyan eredmény is van, amire joggal lehetnek büszkék a gárda tagjai, de nyugodtan kijelenthető, az 1995-ben és 1996-ban kiharcolt EHF-kupa győzelmek után a hétvégén elért Bajnokok Ligája főtáblára jutás mindenképpen a csúcsteljesítmények közé sorolandó.

2010. szeptember 21., 09:09 - haon.hu

Régóta várt nagy siker ez, s ami nagyon fontos, még szebbé lehet tenni ezt az eredményt a BL-ben!

– Még nem fogtam fel teljesen, mekkora dolgot vittünk véghez a Bajnokok Ligájába jutással; egy pár napnak el kell telnie, hogy tisztában legyünk a siker súlyával – nyilatkozta a Naplónak Bogdanovics Annamária, a Loki kiválósága. – Való igaz, valamilyen szinten elvárás volt a csoportelsőség megszerzése, de igazából a helyszínen derült ki, mennyire erős, komoly riválisokkal állunk szemben.

Az első két mérkőzésen, a Lublin és a Zajecsar ellen sok hibát vétettünk, nem igazán tudtuk a játékunkat játszani, viszont mindkétszer igazi csapatként küzdöttünk a sikerért. A mindent eldöntő, Vejen elleni derbin kitettünk magunkért, akkor nyújtottuk a legjobb teljesítményt, amikor a legnagyobb szükség volt rá.

Annak ellenére, hogy a meccset megelőző éjszaka nem volt egy leányálom a számunkra, ugyanis abban a hotelban, ahol elszállásoltak bennünket, egy lakodalmat rendeztek. Hajnalig ment a mulatozás, szólt a zene – ráadásul még hamisan is játszottak a zenészek –, éppen ezért alig aludtunk. Ennek ellenére az idény legjobb produkcióját nyújtottuk – lehet, a lagzi volt a sikerünk kulcsa? – tette fel a költői kérdést nevetve Bogdanovics Annamária, aki kiemelte, igazi örömjátékot láthattak a szurkolók tőlük a Vejen-meccsen, hiszen a lokisták végig élvezték a kézilabdázást a komoly ellenfél ellen.

– Ezzel a produkcióval magasra tettük a lécet, de evés közben jön meg az étvágy, éppen ezért már várom a BL-összecsapásokat. Az elit sorozatban újra felszabadultan játszhatunk, nem lesz rajtunk teher, hiszen nincs veszítenivalónk. Bízom abban, hogy ismét kellemes meglepetést tudunk okozni a drukkereinknek – reménykedett a nagyszerű kézilabdázó.


Forrás: haon.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 16:25

Minden jó, ha a vége jó

Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...

február 21., 16:00

Győzelemmel zárni a csoportkört!

Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

február 18., 20:01

Acélos teljesítmény a Vasas otthonában

A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...

február 17., 18:00

Régi rivális otthonába látogatunk

Február 18-án, szerdán 18 órakor a Vasas otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

február 15., 18:09

Majdnem bravúr

A hazaihoz nagyon hasonló, abszolút kiegyenlített mérkőzésen, ismét egyetlen góllal kaptunk ki a Bistrita csapatatától. A hajrában két kapufát is lőttünk, egy kis szerencse hiányzott a bravúrhoz. Tovább...