NBI 2006/2007DVSC-Aquaticum-Németh Toll Makó 37-26

Megint egy szürke győzelem

Ismét csak a két pont dicsérhető, a védekezés hagyott kívánnivalót maga után.

2006. október 12., 19:27 (DZL)

Szűcs Gabi mégsem tudta vállalni a játékot lázas betegsége miatt. Visszatért viszont a Lokiba Janka Caltiková, aki térdműtét miatt volt kénytelen kihagyni több hónapot. A héten edzőjét elbocsátó Makó kispadjára az elnök (György Ferenc) ült le erre a találkozóra.

Két ex-debreceni is volt a vendégek seregében: Szabó Vali nővére, Krisztina a kapuban és a fiatal tehetség, Lévai Zsófi jobbátlövőben. Sok labdát szereztünk az elején a bizonytalankodó makóiaktól, ezért hamar elhúzott a Loki az újonctól. Bejöttek a gyors indítások, így Sütő Edina többször is roboghatott a szélen. Mellette még a Gabi helyén szereplő Ruta szórta a gólokat. A litván válogatott kulcsembere ötször mattolta Szabó kapust. A másik oldalon a már említett Lévai Zsófi dobta a legtöbb gólt. Támadásainkkal ugyan nem volt baj, de a védekezésünk nem tűnt az igazinak.

A csere után gyorsan tízre hízott a DVSC előnye, de a folytatásban több hibát vétettek a Bíró-tanítványok, ami párszor felborzolta a jobbhoz szokott közönség türelmét. Amúgy sem voltak sokan ezúttal. A vége előtt öt perccel beállt Janka is, aki nagy kedvvel vetette bele magát a történésekbe. A sérüléssel bajlódó Rácz Mesi most csak a melegítésig jutott, edzői nem vetették be a védekezéséről híres játékost. A második félidőben élmény volt Sopi gólerős és lelkes játéka. A jobb átlövő mellé felzárkózott Orbán Annamária is, aki sokkal többet vállat ebben a harminc percben.

A két gárda most egy sportszerűbb mérkőzést vívott, mint Makón tette azt, de az elsöprő Loki-diadal elmaradt. Egy nem túl acélos Makó ellen sem parádézott a csapat, csak hozta a kötelezőt. Talán a nézők egy kicsit jobb produkciót érdemeltek volna! A Vásárhely után megint szürkébb volt a DVSC hazai pályán egy jóval gyengébb csapat ellen. Ez még a Békéscsaba ellen talán elég lehet, de a folytatásban már nem.

Női bajnokság, 19.forduló (előrehozott mérkőzés):

DVSC-Németh Toll Makó 37-26 (17-11)

Debrecen, 600 néző.

Vezette:Kocsmáros, Nagy L.

DVSC: Vorozscova - Csáki 1, Benyáts 4/1, Szabó V. 2, Orbán 7/1, Latakaité 6, Stuparicová 3. Cserék: Sütő E. 6, Király (kapus), Sopronyi 7, Madai 1, Caltiková.

Makó: Szabó K. - Horváth M. 2, Csendes 7/1, Németh Zs. 1, Fekete, Baunok 2. Cserék: Lévai 7, Kozserán (kapus), Bartucz 1, Stupakova 3, Erdei, Szöllősi, Klembucz (kapus).

Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc.

Az eredmény alakulása: 7.p.: 4-2, 12.p.: 9-4, 17.p.: 12-7, 23.p.: 14-8, 35.p.: 22-12, 44.p.: 25-16, 50.p.: 29-20, 56.p.: 35-22.

Fotó:Czeglédi Zsolt (HBN)

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...