Fantasztikus kapusteljesítmény, csodálatos csapatmunka, elképesztő szurkolás és egy zseni. Ennyi kellett a hatodik győzelemhez.
2013. október 11., 19:48
Pálma ezúttal már nem csak a nevezettek közé, hanem a pályára is visszatért, s hamar le is tette a névjegyét, első négy gólunkból hármat ő szerzett. Ezzel együtt mi hibáztunk többet, így rendre a vendégek vezettek. Amikor 7-10-et mutatott az eredményjelző, kezdtünk aggódni, ám egy 7-1-es rohammal fordítottunk, s szünetig ki is tartott az előny.
A folytatásban azonban hamar egyenlített a Siófok, őrült rohanás kezdődött. Lajtos Nóri a rózsaszín mezben is ihletett formában védett, sokat javult a csapat védekezése, mindenki hozzátette a magáét a játékhoz. A legtöbbet azonban a zseniálisan irányító, a legfontosabb pillanatokban gólokat szerző Kudor Kittitől láthattunk. Hiba nélkül, önfeláldozóan, elképesztő gólpasszokat adva vezette győzelemre a Lokit.
Ahogy a kapitányhoz illik!
DVSC-TVP–SIÓFOK KC-GALÉRIUS FÜRDŐ 31–28 (15–13)
Debrecen, 1200 néző. V: Baranyi, Szloska
DVSC: LAJTOS - SLAKTA 4, SOPRONYI 5, KUDOR 7, ÁBRAHÁM 3, SISKA 4, Szilágyi Á. 3 Csere: Valovics 1, Karnik Sz. 1 (1), Barna 1, Karalyos, Simsik 2.
Edző: Varga József
SIÓFOK: PASTROVICS - LUKÁCS 7, SZAMORÁNSKY A. 4, Németh Cs., Deáki 1, BOGDANOVICS 7, Erdősi 2.Csere: Futaki (kapus), LÉRÁNT 4, Dajka 1, Szalai, Drávai 2.
Edző:Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 8. p: 3-6. 13. p.: 7-8. 15. p.: 8-11. 24. p.: 14-12. 32. p.: 15-15. 45. p.: 21-21. 48. p.: 25-21. 51. p.: 25-25. 58. p.: 30-27.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill- 1/1.
MESTERMÉRLEG
Varga József: Sok gól, hatalmas küzdelem, a végén ismét csapatmunka.
Golovin Vlagyimir: Nagyot küzdöttünk, nem sikerült. Gratulálok a Debrecennek.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...