A Loki impozáns, összeszedett játékkal, a mérkőzést végig kézben tartva győzte le az Érdet, és gyűjtötte be a szezon első bajnoki pontjait. DVSC - Érd 28:23.
2014. szeptember 17., 21:08 (dvsckezi)
A mérkőzés nem a legjobban indult debreceni szempontból, Karnik Szabina rögtön kihagyta az első büntetőt, de ettől függetlenül magabiztosan, a tizedik perctől kezdve végig vezetve hozta a mérkőzést a Loki.
Látványosan feljavult a lányok játéka mára, a szezonban már megszokott jó védekezés egyik fénypontjaként a 189 cm-es francia óriás Signatét is sikerült sáncolni, és a kiemelkedő kapusteljesítménnyel együtt ez elég volt, hogy 9 gólon tartsuk az Érdet az első játékrészben. A védekezés mellett a támadójáték is összeállt ma este, kiemelkedő egyéni teljesítmények és ötletes megoldások mellett szerencsére jóval kevesebb volt a technikai hiba. (Ebből több volt ma az ellenfélnél.) A sokszor talán erőn felül teljesítő Loki a második játékrészben sem fáradt el, a három kiállítást összeszedő Karnik Szabina elvesztése után is biztosan tartotta előnyét. A végjáték néhány véleményes bírói ítélete sem tudta újra játékba hozni az Érdet, akiknek ma semmi sem jött össze.
A lányok kitettek magukért és a klubért, – talán sokak meglepetésére – simán hozták a meccset. Ha a televíziós közvetítésnek a legkisebb szerepe is volt a mai sikerben, akkor reméljük, hogy a választási kampányon kívül is eszébe jut majd valamelyik csatornának a Loki.
dvsckezi
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...