A Lokinak nem volt ellenszere a hazaiak nyitott védekezésére, így a csapat végig az eredmény után futva 30:22-re kikapott Dunaújvárosban.
2014. szeptember 13., 19:28 (dvsckezi)
A mérkőzés Lajtos Nóra védésével indult, ám ezután a házigazdák gyorsan el is döntötték a mérkőzést:
A Dunaújváros nyitott védekezéssel kezdett, melyre nem volt válasza a Lokinak. Az ellenfél kapuja előtti meddő passzolgatás nem hozott eredményt, a technikai hibákat pedig rendre gyors letámadásból szerzett könnyű gólokkal torolták meg a Duna-partiak.
Varga József a nyolcadik percben, 6:0-ás állásnál kért időt.
Kelemen Éva szerezte az első gólunkat a 9. percben, majd az ezúttal is lendületesen játszó Karnik szépített hetesekből. A 4-5 gólos különbséget inkább az ellenfél könnyelmű megoldásai miatt tudták tartani a lányok. Lajtos Nóra bravúrjaira is szükség volt a kiütés elkerüléséhez, aki a 22. perc kettős emberhátránya alatt hetest is fogott.
Félidő 15:8.
A második félidőben fokozatosan elhúzott a hazai csapat, a játékrész kilencedik percében, 20:11-nél újra időt kért Varga József.
Az időkérés után Siska Pálma gyönyörű átlövéssel iratkozott fel a góllövők listájára, majd Vörös Betti tört be középen, ám minden találatra megvolt a Dunaújváros válasza, így a különbség nem csökkent, nagy fölénnyel nyert a DKKA.
Olvassátok el a hivatalos honlap összefoglalóját is.
dvsckezi
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...