Parádés védekezés, fantasztikus kapusteljesítmény, igazi csapatmunka! Így győztük le a kétszeres BL-győztes Buducsnosztot.
2023. október 21., 19:12 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Sokkoló volt a kezdés, nem telt el kilencven másodperc és 2-0-ra vezetett a Buducsnoszt. Több, mint ijesztő...
Aztán a következő 14 percben mindössze egy gólt kaptunk, ennek köszönhetően a hamar összeszedett hátrányból négygólos előnyünk lett. Időközben időt kért Bojana Popovics, a Buducsnoszt játékosként hatszoros BL-győztes mestere, de rövid távon ezzel sem tudta stabilizálni csapata helyzetét.
Ehhez persze kellett a másik oldal is. A feszes, egymást segítő védekezés, az extra kapusteljesítmény és Hámori Konszuéla emberfeletti produkciója. Ám hiába léptünk meg négy góllal, a Buducsnoszt nem adta fel, s visszajött a meccsbe.
Szünet után újra megléptünk, Catherine Gabriel újra lehúzta a rolót, Koni továbbra is parádézott, Töpfner Alexandra üzembiztosan lőtte be a büntetőket. Aztán jött Csernyánszki Liliána. 19 évesen beszállt egy sorsdöntő BL-meccsbe, de hogy...
Lőtt három gólt, újfent bizonyítva, hogy milyen potenciál van benne. A hajrához közelítve éppen Cseri góljával lett először öt az előny. A végén még belefért egy Cathi-parádé, Cardoso hetesét védte francia kapusunk.
Megvan a második győzelmünk a BL A-csoportjában, harcban vagyunk a továbbjutásért, pont, ahogy megálmodtuk...
Debrecen, 1700 néző. V. A. Konjicanin, D. Konjicanin (bosnyákok)
DVSC: GABRIEL - TÖPFNER 10 (8), HÁMORI K. 5, HAGGERTY 1, Planéta, VÁMOS P. 3, Petrus. Csere: Bartulovic (kapus), Kácsor 2, E. Johansson, Füzi-Tóvizi 1, Vámos M. 1, Jovovics, M. COSTA 1, CSERNYÁNSZKI 3. Edző: Szilágyi Zoltán
BUDUCSNOSZT: Attingré - CARDOSO 5 (3), Ivanovics 1, Háfra N. 2, GODEC 5, Rajcsevics, PAVICSEVICS 4. Csere: Giegerich (kapus), A. Popovics, NIAKATE 5, Vukcsevics, Tomova, Marszenics. Edző: Bojana Popovics
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-2. 13 .p.: 7-3. 23.p.: 9-8. 28.p.: 11-10. 37.p.: 16-13. 50 .p.: 23-18. 53.p.: 25-19
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/8, il. 4/2
Szilágyi Zoltán: - Nagy csata volt, s különösen a szerdai vereségünk tükrében nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen bebizonyították, hogy milyen sportemberek. Stabil volt a védekezésünk, s ehhez remek kapusteljesítmény párosult. A támadójátékunk is kreatív volt, tudtunk reagálni az ellenfél védekezésváltásaira.
Bojana Popovics: - A rossz első tíz perc után, rendeztük a sorokat, s visszajöttünk a meccsbe. Sajnos a második félidőben sokat hibáztunk és ezt a Debrecen jól használta ki és megérdemelten nyert.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...