BL 2023/2024DVSC-Schaeffler-Győri Audi ETO KC 29-28

Micsoda este, micsoda győzelem!

Több, mint másfél évtized, 5589 nap után győztünk újra a Győr ellen. A csodálatos siker után csak egy dolog miatt nem lehetünk felhőtlenül boldogok: Hámori Konszuéla súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, bízunk benne, hogy nem kell hosszú időre lemondani csapatunk egyik legjobbjáról!

2024. február 10., 21:22 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Magyar rangadót hozott a 13. forduló a Bajnokok Ligája A-csoportjában. A sorozatot korábban ötször megnyerő Győri Audi ETO KC látogatott a Hódosba, s ennek megfelelően meg is telt a sok csatát megélt csarnok. Nálunk betegség miatt nem játszhatott a Bietigheim ellen remeklő Vámos Míra, a győrieknél Ana Gros hiányzott.

Az már a meccs elején látszott, hogy szoros és kőkemény lesz a csata, ráadásul a két bosnyák játékvezető hölgy képességeit érezhetően meghaladta a találkozó színvonala. Felváltva vezettek a csapatok, Kácsor Gréta bombái és Petrus Mirtill szélsőgóljai repítették a Lokit. A folytatásban Hámori Konszuéla betörései okoztak gondot a győrieknek. Az első játékrész hajrájában emberelőnybe kerültünk, s végül Töpfner Alexandra lőtte büntetőből a félidő utolsó gólját.

A második játékrészben ott folytattuk, ahol abbahagytuk: Szasza hetesgóljával újra vezettünk. Ültek Szilágyi Zoltán húzásai, Planéta Szimonetta többször lépett be második beállónak, ezzel nem tudtak mit kezdeni a vendégek. Szimó gólokat lőtt, heteseket harcolt ki, tarthatatlan volt. Aztán a félidő derekán jött a sokk, Hámori Konszuélával szemben szabálytalankodtak ketten, Koni a földön maradt, sérülése súlyosnak tűnik!

A hajrához közelítve fordított a Győr, az 50. percben 25-23-re vezettek a vendégek. Elúszni látszott a meccs, az egyik legjobbját elvesztő csapatunk azonban nem adta fel. A hajrában aztán jött a Jovovics-show. Átlövőnk az utolsó öt percben négy(!!!!!!!) gólt lőtt, köztük az utolsót, három másodperccel a befejezés előtt. Kezdődhetett az örömünnep, 5589 nap után legyőztük a győrieket!

DVSC SCHAEFLLER - GYŐRI AUDI ETO KC 29-28 (14-14)

Debrecen 2000 néző. V: Prastalo, Balvan (bosnyákok)

DVSC: Gabriel - Grosch, HÁMORI 2, Füzi-Tóvizi, PLANÉTA 3, VÁMOS P. 4, PETRUS 4, Csere: BARTULOVIC (kapus), Kácsor 4, Töpfner 4 (3), HORNYÁK D., HAGGERTY 2, JOVOVICS 5, Csernyánszki, Kelemen D. Edző: Szilágyi Zoltán

GYŐR: Toft - Győri-Lukács 2, Rju Un Hi 3, Oftedal 2, Dale 1, Kristiansen 3 (1), Szöllősi-Schatzl 2. Csere: SILJE SOLBERG (kapus), Haugsted, NZE-MNKO 6, Blohm 1, De Paula 4, Broch, Fodor Cs. 1, HOVDEN 3. Edző: Ulrik Kirkely.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-3. 15. p.: 7-6. 23. p.: 11-11. 35. p.: 18-16. 44. p.: 21-21. 50. p.: 23-25. 57. p.: 27-26.

Kiállítások: 2, ill. 6 perc

Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: - Nagyon örülök a győzelemnek, de nem lehet felhőtlen az örömünk, hiszen aggódunk Hámori Konszuéla sérülése miatt. Reméljük, nem vesztettük el hosszú időre őt. Nagy sebességű, magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Korábban is volt esélyünk az ETO ellen, s úgy érzem, most mentálisan előre léptünk, ezúttal tudtunk élni a lehetőséggel. Nagyon büszke vagyok a lányokra!

Ulrik Kirkely: - Tudtuk, hogy nehéz Debrecenben nyerni, talán a legnehezebb a Bajnokok Ligájában. Az elmúlt időszakban akadtak gondjaink, de hosszú még a szezon, meg kell találnunk az igazi önmagunkat!


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...