Amikor szeptemberben nekivágott a DVSC SCHAEFFLER a Bajnokok Ligája szezonnak, csak titkon reménykedtünk abban, hogy a csoportkörön túl is lesz folytatás. Pedig lesz, méghozzá nem is akármilyen: a legutóbbi három sorozat győztese, a Vipers Kristiansand látogat vasárnap a Hódosba.
2024. március 16., 16:00 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

A norvég sztárcsapat nem bízta a véletlenre, már pénteken megérkeztek Debrecenbe, szombat délelőtt pedig a meccs helyszínén edzett a Vipers. A kristiansandi együttes hazája bajnokságát százszázalékos teljesítménnyel vezeti, s a Bajnokok Ligájában is simán lépett tovább. Pedig a csoportkör félidejénél cseppet sem állt jól a címvédő, hiszen két győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel még rezgett a léc. Ekkortájt Anna Vjahirjeva sérülés miatt hiányzott, nélküle pedig nem működött tökéletesen a gépezet.
Aztán a folytatásban már újra egy erőt sugárzó Viperst láthatott a közönség, a csoportkör második etapjában öt győzelem mellett csupán kétszer maradt pont nélkül a norvég együttes, s végül a B-csoport negyedik helyén zárt. A Vipers az elmúlt hétvégén a második helyen álló Storhamar otthonában nyert 30-20-ra, majd szerdán az Oppsal vendégeként szerzett könnyedén két pontot (30-35). Ezen a meccsen Hlavaty Tamás vezetőedző nem erőltette túl a keret kulcsembereit.
A debreceni lányok a fárasztó MK négyes döntő után hétfőre pihenőt kaptak, kedden kezdték meg a közvetlen felkészülést a BL-nyolcaddöntőre. A Magyar Kupa bronzmérkőzését kisebb betegsége miatt kihagyó Petrus Mirtill meggyógyult, így a két térdműtét utáni rehabilitációját végző játékoson, Juhász Katán és Hámori Konszuélán kívül teljes a keret. Ráadásul Koni ezen a héten már mankó nélkül közlekedhet, így többet tud együtt lenni a társakkal, ami határozottan jót tesz a hangulatnak.
"Hatalmas eredmény számunkra, hogy ott lehetünk a Bajnokok Ligája rájátszásában - mondta a Vipers elleni hazai mérkőzés előtt csapatunk horvát kapusa, az MK-bronzmeccsen remeklő Gabrijela Bartulovic. - Nagyon várjuk már a címvédő Vipers elleni mérkőzéseket. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, meglátjuk ez mire lesz elég. Jól ismerjük ellenfelünket, sokszor láttuk őket a tévében. Nehéz felkészülni belőlük, hiszen rengeteg klasszis szerepel a norvég együttesben. Katrine Lunde és Anna Vjahirjeva a legjobbak közül is kiemelkedik, kulcsfontosságú lesz, hogy ellenük mire leszünk képesek. Fontos, hogy a saját játékunkra koncentráljunk és tényleg a maximumot nyújtsuk."
A március 17-én, vasárnap 14 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Vipers Kristiansand Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzését a román Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu vezeti majd, az EHF-ellnőr az izraeli Slomo Cohen lesz. A mérkőzést a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti.
A mérkőzésre a belépők nagy része elkelt, alig több mint 100 jegy vár még gazdára. Helyre szóló jegyet még a kapu mögé, az L-szektorba lehet vásárolni 5000 forintos áron, ezen kívül nem helyre szóló belépők vannak 3500 forintért. Jegyeket továbbra is online vásárolhatnak honlapunkon a JEGY/TICKET menüpont alatt - https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/
Amennyiben marad belépő, úgy a Hódos Imre Rendezvénycsarnok pénztára a mérkőzés napján két órával a kezdés előtt, délben nyit majd ki, ugyanekkor lesz kapunyitás.
Ezúttal is készültünk tematikus pólóval, melyet rendkívül kedvezményes áron, 1000 forintért vásárolhatnak meg a mérkőzés helyszínén a shopban, illetve a bejáratnál lévő standoknál.
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a csoportmérkőzésekre szóló Bajnokok Ligája és kombinált bérletek a Vipers Kristiansand elleni nyolcaddöntőre nem érvényesek! A találkozó csak belépő megváltásával látogatható!
Szűcs Lajos
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...