NBI 2010/2011Győri Audi ETO KC-DVSC-Korvex 32-26

Minden idők legnehezebb hete

Keddtől vasárnapig négy mérkőzés vár a DVSC-Korvexre, méghozzá nem is akármilyen riválisokkal szemben. Háromszor ugyanis olyan együttes ellen kell pályára lépnie Köstner Vilmos tanítványainak, amely megnyerte hazája bajnokságát.

2010. szeptember 13., 19:46 (BA)

Mozgalmas napok elé nézünk, több mint másfélezer kilométer buszozással és négy kőkemény meccsel fűszerezve. Kezdésnek mindjárt ott a kedd, a magyar aranyérmes, BL-elődöntős Győr elleni idegenbeli rangadóval. A Rába-parti városban a kontinens élcsapatai is rendre elvéreznek, ám annyi bizonyos, hogy a Loki nem feltartott kezekkel lép majd pályára a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A honi csúcsmeccs 18.45-kor kezdődik, s a Sportklub élőben közvetíti. A szerda hajnali hazatérés után a lányok csak ideiglenesen köszönnek el az autóbusztól, hiszen csütörtök kora reggel már újra úton lesz a DVSC-Korvex, az úti cél ezúttal Lengyelország, pontosabban Lublin, ahol a Bajnokok Ligája selejtező vár a csapatra.

Pénteken a lengyel bajnok Lublin ellen kezdi meg a négycsapatos tornát a debreceni együttes, szombaton a szerb aranyérmes Zajecsar következik, majd vasárnap a dán bajnokságban legutóbb harmadik helyen záró KIF Vejen vár a mieinkre. A kvartettből az első helyezett jut a BL csoportkörébe, a többiek az EHF-kupában folytathatják.

Egyelőre azonban nem ez a fő beszédtéma a debreceni öltözőben, hiszen minden idők „leghúzósabb” hete a győri meccsel kezdődik.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...