A váci pontszerzés visszahozta a reményt és a csapat hitét is. Erre kell alapozni Siófokon.
2014. február 14., 17:12
Annyiszor leírtuk már ebben a szezonban, ám a mostani szombatra is igaz: nagyon fontos meccs vár a DVSC-TVP-re. A Veszprémtől elszenvedett hazai vereség után joggal voltak elégedetlenek a csapatért aggódók, s szerencsére a lányok is átérezték, hogy csak a pályán engesztelhetik ki szurkolóikat. Ennek eredménye volt a bravúros váci pontszerzés, amely után újra reális esély kínálkozik a nyolc közé kerülésre.
Az út azonban így is roppant nehéz, s legoptimálisabb megoldásnak az tűnne, ha a Loki nyerni tudna Siófokon. A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzés győztese lépéselőnybe kerül, ezért is lenne nagyon fontos a két pont megszerzése.
Az mindenképpen örömteli a balatoni utazás előtt, hogy reményeink szerint mindenkire számíthat Varga József. A váci mérkőzésről hiányzó Ábrahám Szilvia biztosan pályára léphet, s van remény a hosszabb ideje sérült Siska Pálma játékára is. Velük mindenképpen szélesedik a variációs lehetőségek száma, egy olyan meccsen, amelyen apróságok dönthetnek majd.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...