EHF 2006/2007DVSC-Aquaticum-Ikast Bording 27-26

Nagy bravúrra készülünk

Varga mester csapata szeretné meglepni a dán sztáralakulatot a visszavágón. Délután négykor nyitjuk a kapukat vasárnap.

2007. március 24., 01:11 (DZL)

Már csak egyet kell aludnunk és ránk virrad a nagy nap. Vasárnap este hatkor a Hódosra szegezi a figyelmét a város. A DVSC-Aquaticum lányai a dán Ikast csapata ellen igyekszenek majd ledolgozni a kétgólos hátrányukat az EHF Kupa negyeddöntőjében. A sztárokkal teletűzdelt dán gárda ellen nem lehetetlen a továbbjutás. Ehhez azonban szinte tökéletes játék, fegyelem és koncentráció kell. Varga József vezetőedző erre készül. A szakember ezt mondta a csatával kapcsolatban.

-Két olyan taktikai elemet vettünk át, amire ők nem készülhettek fel. Majd vasárnap kiderül, hogy miként tudjuk ezeket megvalósítani. Nehéz megítélni, milyen meccs lesz, mert mindkét oldalon jó kapusteljesítmények voltak a múlt héten. Fontos lesz a helyzetek értékesítése, a pontos befejezések eldönthetik a párharcot. Ha megint vissza tudunk úgy rendeződni, mint az ottani összecsapás második félidejében, akkor lehet esélyünk.

Benyáts Bea már szerdán is akart volna játszani, de a térde miatt pihentettem. Edzeni tud vele, de a meccseken sokkal másabb terhelésnek van kitéve az ember.

Van három jó formában lévő kapusunk, Kovács Adrienn válla megsérült szerdán, ezért még nem tudom, milyen összetételű keretet jelölök a vasárnapi mérkőzésre.

Továbbjutásunk bravúr lenne, amire egész Európa felfigyelne. Természetesen szeretnénk kiverni a dánokat. Bízzunk benne, hogy ez sikerülhet!

A meccs előtt két órával (16.00-kor) nyitják majd a kapukat. A jó helyre vágyóknak érdemes lesz hamar helyet foglalni, mert a telt ház garantált a minden bizonnyal fantasztikus meccsen.

Más: Ma délelőtt a kis Loki lép pályára. A Hódosban 11-től a Füzesabony vendégeskedik. Egy hazai siker azt eredményezné, hogy Boros Ferenc csapata a hatodik helyre lépne fel a tabellán.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...