Vezetőedzőnk továbbjutást vár tanítványaitól a szombati kupameccsen.
2008. december 17., 20:11 (DZ)
Még három napunk van hátra az esztendő utolsó tétmérkőzéséig. A Loki a Vác csapatával zárja az esztendőt és a továbbjutás kötelezőnek tekinthető az élvonal egyik sereghajtója ellen. Bakó Botond vezetőedzőt az esélyekről és elvárásokról kérdeztük a ma délutáni edzés után. A szakember ezt mondta honlapunknak:
-Az elvárásoknak megfelelően próbálunk teljesíteni majd a szombati Magyar Kupa-találkozón. Csak a továbbjutás az elfogadható eredmény a csapattól. Igazából most egy fáradtabb állapotban vagyunk és várhatóan nem kipihenten fogunk pályára lépni a váciak ellen. Ennek az az oka, hogy a felkészülés közepén vagyunk és kisebb sérülések miatt lesznek hiányzóink a mérkőzésen. Soós Viktóriát még nem fogjuk játszatni az összecsapáson, de Hornyák Dóra szerepeltetése is eléggé kérdéses. Kovács Adrienn sorsa eléggé bizonytalan trombózisa miatt, nem tudni, mikor térhet vissza.
Nagy csatára, kiélezett küzdelemre számítok a Vác ellen. Főleg úgy, hogy Daniela Crap csak holnap csatlakozik hozzánk az Európa-bajnokság után. Megfelelő küzdéssel és futómennyiséggel esélyesek lehetünk és győzni fogunk.
A bajnokin itt Debrecenben a kapusuk nagyon jól védet és nem tudtunk neki annyi gólt lőni, mint azt szerettük volna. Akkor is megvoltak a helyzeteink, jöttek az indítások, de a helyzetek kimaradtak. Nem tudtunk úgy összpontosítani, mert egy nehéz szakasz után voltunk akkoriban. Most jobban ügyelünk majd a lehetőségek értékesítésére.
DZ
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...