A DVSC hatalmas küzdelemben, háromgólos félidei hátrányból fordítva szerezte meg a két pontot, és ezzel megerősítette helyét a középházban.
2014. november 21., 20:58
Nem volt jó előjel, hogy Lajtos Nóra kénytelen volt kihagyni a mérkőzést, és annak a Horváth-Pásztor Bettinek kellett hoznia a meccset, aki nemrég még éppen a mostani ellenfél kapusával rivalizált Róth Kálmán irányítása alatt.
Ennek ellenére jól indult a mérkőzés hazai szempontból, Varsányi Nóri és Lilija Gorilszkaja is duplázott. Aztán a nagy küzdeni akarás megbosszulta magát: a figyelmetlenségeket, eladott labdákat, kihagyott ziccereket kíméletlenül kihasználták a vendégek, és 17 perc után a Mosonmagyaróvár vette át a vezetést. A Loki az első félidő további részében csak futott az eredmény után, a legnagyobb hátrány négy gól is volt, pedig a két csapat játékában nem volt ekkora különbség. A játékrész végül 12:15-ös eredménnyel zárult.
A második félidő elején megtáltosodott a Loki, összeállt a védelem, a kapuban pedig Horváth-Pásztor Betti bravúrt bravúrra halmozott, így tíz perc alatt sikerült egyenlíteni (18:18). A Loki-vezetés ellenére a két gárda fej fej mellett haladt, és újabb tíz perc múlva ismét a vendégeknél volt az előny (21:22).
A végjátékban még egyszer vezetést szerzett a Loki, és Kudor Kitti rutinos irányításával sikerült megtartani az előnyt. Ezzel fontos találkozót nyert meg a DVSC ahhoz, hogy lehorgonyozzon a középházban.
Részletek: onlajnok.com.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...