Nagy Krisztina: "Ti mind egyéniségek vagytok!"

- Egy nagy biztosítótársaság, az Aegon (a Magyar Kézilabda Szövetség egyik fő támogatója) debreceni irodájában beszélgetünk.

- Már az élsport évei alatt is gondolkoztam a jövőről, hogy mi lesz velem a karrierem után. Olyan foglalkozást kerestem, amiből jól meg lehet élni, de összeegyeztethető a családdal is. Legyen benne valami csapatjáték is, mert abszolút nem vagyok "magányos farkas" típus. Így most üzleti vezető vagyok, a 9 fős berettyóújfalui kirendeltséget irányítom. "Nagykutya" azért nem vagyok, csak amolyan kisfőnök... Hetente egyszer itt vagyok Debrecenben, a többit vidéken. Igyekszem én lenni az első érkező és az utolsó távozó.

- Berettyóújfaluban élsz?

- Igen, ott is születtem. Apukám katonatiszt volt, az ő munkája miatt (4 éves koromban) jöttünk be Debrecenbe. Egyébként ő is kézilabdázott valaha, az volt a beceneve, hogy "Szöcske"... Anyukám (Simon Judit) pedig még Debrecenben is játszott, a Közútban és a Kinizsiben. Sőt, még az is előfordult, hogy egy csapatban játszottunk, én a jobbszélen, ő jobb 2-ben!

- Ezek után, gondolom, a gyerekeidnek is "adott" volt a sportág...

- Érdekes módon, nem. Egyáltalán nem ragaszkodtam a kézilabdához, nem erőltettem rájuk. Valami sport azért jó lenne, éppen annyi, hogy naponta mozogjanak, ezzel már elégedett lettem volna. Például óvodásként néptáncoltak. Kitűnő alap egyébként a kézilabdához is! Ritmus- és ütemérzék, mozgáskultúra. A nagyobbik, Kíra csak 14 évesen csábult át a kézihez, érdekes, hogy most az egyetemen pl. Bíró Imre is tanítja, aki anno nekem volt az edzőm. A kisebbik, Berta pedig kapus. Az egyik Loki-Berettyó meccsen Kalocsai Erika (Pusztainé) is figyelte a játékot, közben kiszúrt engem a nézőtéren, odajött, hogy csak pár perc, de előbb meg kell keresnie a kis berettyói kapus anyukáját, mert lenne a gyerekben fantázia. Akkor mondtam neki, hogy ne nagyon keresgesse, mert én vagyok az! Így került az Akadémiára. Egyébként egy Szopóczy-stílusú "hadvezér", kiabál, irányítja a védelmet, együtt él a játékkal.

- Rád a lila hajról emlékeznek a szurkolók, vagy a hajadba festett 9-esről. Kinőtted ezeket az ifjúkori extremitásokat?

- Valamennyire, de nem teljesen... Én tényleg megcsináltam mindent, a tetoválástól a nyelvpiercingig. Mai napig sem vagyok az a "szürke kisegér" típus, vallom, hogy legyünk bátran egyéniségek!

- Ez amolyan edzői hitvallás is lehetne. Tudom, hogy pár évig edzősködtél is.

- Amikor terhes lettem, annyira hiányzott az intenzív mozgás, hogy lementem segíteni a csapathoz, amolyan másodedzőnek. Az edzőit egyébként Márián Blankával együtt végeztük el. Vezetőedző 3-4 évig voltam megyeiben. Rögtön első évben másodikok lettünk! Akkor lettek a lányok először érmesek, kijött a városi TV, fel kellett menni a főtéren a színpadra, éremátadás, stb., óriási élmény volt nekik. Én egyébként is próbáltam egy kicsit profibbá tenni a szemléletet, pl. az NB I-ben nyilván volt gyúrónk. Na, én megkerestem őt és levittem a megyeibe is. Aztán később már a fiúkat is ő gyúrta. Kerestem szponzorokat, hogy csináltassuk meg rendesen a mezeket, ilyesmi. De a negyedik évben már elég volt a stresszből. Ne legyél női csapat edzője!

- Nem is terveztem... Akkor mit szólsz a volt szövetségi kapitányhoz, Mátéfi Eszterhez, vagy Szabó Edinához vagy akár Kudor Kittihez?

- Tisztelem, becsülöm őket, de ők főállásúak voltak. Nekem munkahely mellett kellett csinálnom, másodállásban. Meg egyébként is azt tapasztaltam, hogy a fiatalokban már nincs meg az a feltétlen elhivatottság, ami bennünk még megvolt. A heti 2 edzésre is úgy kell őket elvontatni, mi még a napi 2-re is örömmel jártunk.

- Téged 1993-ban, azaz 17 éves korodban dobott a mélyvízbe Komáromi Ákos: kezdésként azonnal egy EHF-kupa mérkőzés, a Kaunas ellen.

- Mindkét meccs a Hódosban volt, a litvánok feladták a pályaválasztói jogot. Szombaton az "öreg" szélsők játszottak, Horváth Ildikó és Zupkó Judit, nyertek is 20 góllal. Vasárnap pedig eljött a fiatalok ideje, Buglyó Oli lett a balszélső, én a jobb. Ha hússzal nem is sikerült, de mi is nyertünk 17 góllal! Rettentően be voltunk tojva, nagyon izgultunk mindketten. Azt mondják, már az 5. percben betaláltam, végül 4 góllal zártam. De én szinte semmire sem emlékszem belőle. Van olyan meccs, amire "szóról-szóra" emlékszem a mai napig, de ott olyan izgalomban voltunk, hogy semmi nem maradt meg... Pedig nem volt mitől félnünk, Ákos híresen empatikus, játékospárti, remek edző volt. Ha beégtünk volna, akkor sem "bántott" volna minket.

- Azon a meccsen történt, hogy a B-közép egyik része - hogy legyen valami izgalom is - direkt a litvánoknak szurkolt, őket is megtapsolták. Tőlük jött a "Pista" becenév is?

- Nem, azt Papp Gyuritól, az ifi edzőjétől kaptam. Mindenki tipikus csaj volt a csapatban, szoknya, hosszú haj, tudod. Én meg mindig is a vagány lázadó voltam, fiús tüsi haj, rövidgatya, így apukám második neve után ragadt rám a Pista. Sokan a mai napig így ismernek.

- Első szezonodban EHF-ezüst, magyar bajnoki ezüst, kupabronz. Éppen következett volna a két EHF-kupa, azaz a nemzetközi kupagyőzelmek. Hová tűntél '94-ben?

- Általában fiatalítás szokott lenni a csapatoknál, ott és akkor éppen "öregítés" volt. Pont a sok elbukott döntő, a sok ezüstérem volt a baj, a vezetőség szerint ezek a győzelmek a rutintalanságon mentek el. Ezért inkább hoztak kész, rutinos játékosokat, jött pl. Horváth Ildikó, Zupkó, majd Kókainé. De az idő őket igazolta, lássuk be, tényleg sikerült így megnyerni, majd megvédeni az EHF-kupát. Csak sajnos nekünk ebben nem jutott szerep. Engem pl. Szekszárdra "száműztek".

- Mi történt Szekszárdon?

- Leérettségiztem. Ennyi. De egyébként végigbekkeltem azt az évet, sok edzéssel, kevés játékkal. Harmadik számú szélső voltam, szinte szóhoz sem jutottam. Mentem is azonnal Kisvárdára, ahol 3 szezont is végigjátszottam, egyre jobb eredményekkel, tényleg sokat fejlődve.

- Addigra pedig a DVSC is anyagi nehézségekkel küzdött, alig maradt csapat. Ismét szükség lett rátok?

- Minket, a régieket körbetelefonált Ákos, hogy segítsünk, mert Debrecen csak Debrecen, jöjjünk vissza, mentsük meg a csapatot. Mindenki a szívére hallgatott, félretettük a sérelmeket, jöttünk.

- Arról az évről mindenkitől csak jót hallok.

- Bíró Imre lett az edző. Azzal az utolsó pillanatban összetákolt csapattal mindenki a középmezőny végére várt minket, erre simán negyedikek lettünk. Tökéletes csapategység volt, Imre pedig világbajnok volt motiválásban: például nem körbe-körbe futkároztunk egy atlétikai pályán, hanem kitalált valami játékot, bedobta közénk a labdát, aztán egy óra múlva szólt, hogy egyébként most futottatok "x" kilométert... Észre se vettük, olyan jól szórakoztunk. Vagy pl. az ő híres mondása volt az, hogy "Minden győzelem annyit ér, amennyire megünnepeljük". Csodás időszak volt. A mai napig nem értem, hogy ugyanez miért nem működött már a második korszakában.

- Közben 2001/02-ben volt egy kihagyott szezonod...

- Mert "Pista elvette Pistát"! Azaz férjhez mentem, 2002. márciusában pedig megszületett Kíra lányunk. A pályafutásom miatt az apukája volt vele gyesen, amit azóta is sajnálok. Nem láttam az első lépéseit, nem hallottam az első szavát, mindenről pont lemaradtam. Tudtam, hogy ez így nem mehet sokáig.

- Levezetésként Derecske, Berettyóújfalu, Szeghalom, Püspökladány.

- Igen, mire jött a második gyerek, már tudtam, hogy a napi két edzés, az élvonal nekem már nem pálya. A szakmai és családi élettel összeegyeztethető terhelést kerestem, egy délutáni edzést, ez pedig vagy megyei bajnokság, vagy maximum NB-II. Így amikor 2006. februárjában megszületett Berta, rá már sokkal több figyelmet tudtam fordítani. Ez volt a jó döntés.

- Az adataidat böngészve 161 NB I-es mérkőzést találtam, amiken 182 gólt lőttél. Érdekes, hogy a DVSC-s egyéni gólrekordodat, a 6 gólt kétszer is megdobtad, mindkétszer idegenbeli EHF-kupa mérkőzésen. Ennyire felspannoltak a külföldi utazások?

- Nem hiszem, szerintem ez csak véletlen. Nem akartam minél több gólt dobni, ha a társ jobb helyzetben volt, szívfájdalom nélkül lepasszoltam. Sőt, NB II-ben már inkább irányító-átlövőt játszottam, ott is rengeteg gólpasszt kiosztva. Ha 10 centivel magasabb lennék, az NB I-ben is inkább irányító lettem volna.

- 2010-ben hagytad abba Püspökladányban, az NB II-ben. Érdekes módon, az utolsó meccseden ugyanaz volt a balszélső, aki 17 évvel korábban az első meccseden is, a Kaunas ellen!

- Buglyó Olívia! Imádom! Általános iskola 5. osztálytól kezdve sülve-főve együtt voltunk. Középiskolában is osztálytársak voltunk. Ha a csapattal edzőtáborba vagy meccsre utaztunk, egy szobában aludtunk. Ha volt valami durvább buli, és már nem tudtam hazamenni, akkor náluk aludtam. Nemhogy félszavakból, de még félszavak nélkül is értjük egymást.

- Ő egyébként 8 évvel később, még 41 és fél évesen is játszott a megyei bajnokságban.

- Mert a mázlistának soha nem volt komoly sérülése, az én térdem viszont csak 34-ig bírta.

- Engem is meglep, hogy pl. egy Heidi Löke hogy bírhatja 38 éves koráig ezt a brutális terhelést...

- Érthetetlen, felfoghatatlan, hogy micsoda fizikális állapotok vannak a modern kézilabdában. Ha mi csináltunk volna olyan testcseleket, mint mostanában Oftedal, a két térdünket a pálya két végéről hozták volna vissza a mentők. Gyorsak, ruganyosak, erősek. Ha a régi meccseinket nézem vissza egy mai BL-meccs után, hát, mintha lassított felvétel lenne. Pedig abba a tempóba is beledöglöttünk sokszor. De változik a világ, ez az élet rendje.

- Remélem, pár év múlva már a lányod lesz az interjúalany, mert ő játssza majd azokat a pörgős BL-meccseket.

- Nem csak ő, a többi második generációs lokista is! Csapó Erika lánya, Borók Rita lánya, Buglyó Oli lánya, van utánpótlás!

- Úgy legyen!

2001. január 14. DVSC-Valdor - Wiener Neustadt 25-25

2001. június 12. Hajdú-Bihari Napló

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com