NBI 2025/2026Kisvárda-DVSC-Schaeffler 19-31

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban.

április 25., 19:54 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Szó se róla, szép létesítmény az új Kisvárdai Multifunkcionális Csarnok, ám a DVSC SCHAEFFLER udvariatlan vendégnek bizonyult, hiszen játékban olyan szinten ellenfele fölé nőtt, hogy a hazai együttes játékosai úgy érezhették, nem méltóak az új otthonukhoz. Szerencséjükre nem ez volt a csarnokavató.

A Loki ugyanis ezt a mérkőzést is nagyon komolyan vette már az első perctől kezdve. Hiába volt egyértelmű esélyes, egy pillanatig sem engedte meg magának azt a luxust, hogy kiengedjen. Ennek pedig a hazaiak itták meg a levét. A DVSC SCHAEFFLER védekezése valami elképesztő volt. Csak egy adat: a Kisvárda az első 30 percben mindössze 6! gólig jutott, azaz minden öt percben sikerült csupán gólt lőnie. Bezzeg a debreceniek! Alicia Toublanc például egymaga annyi gólt lőtt az első félidőben mint az ellenfél játékosai összesen. Nem is csoda, hogy már a szünetben egy híján tíz volt közte. Jessica Ryde nyolc védéssel és 57 százalékos mutatóval fejezte be a meccset a szünetben, merthogy a folytatásban Adrianna Placzek állt a debreceni kapuban.

A második félidőben sem lehetett túl sok öröme a meccsben a hazai együttesnek. Bár a Loki kicsit visszavett a tempóból, így is magabiztosan tartotta a 10 gól körüli különbséget. Szilágyi Zoltán így tudta pihentetni játékosait, ami pár nappal a Magyar Kupa négyes döntője előtt jól is jött. Minden mezőnyjátékos kapott legalább negyedórányi játéklehetőséget, Placzek pedig egy teljes félidőt. A csapat lehengerlően játszott és a kiváló egyéni teljesítmények sem maradtak el. Ryde mellett Alicia Toublanc játékát is ki kell emelni, hiszen kilenc próbálkozásból éppen kilenc gólt lőtt.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE - DVSC SCHAEFFLER 19-31 (6-15)

Kisvárda, 305 néző. V: Garai, Varasdi

KISVÁRDA: Pásztor B. - GÉM 3, Kovalcsik B. 3 (2), E. Novak 3, Gyimesi 1, Győri V., Mérai 1. Csere: Szász L. (kapus), Markovic 2 (1), Poczetnyik, Szabó Lili, Agócs 2 (1) Karnik Sz.1, Roszoha 1, Milojkovics, CZENKI 2. Edző: Józsa Krisztián

DVSC: RYDE - TOUBLANC 9 (2), HÁMORI 2, JOVOVICS 3, Tóvizi 1, Thorleifsdóttir 3, PETRUS 3. Csere: Placzek (kapus), SERCIEN-UGOLIN 4 (1), CSERNYÁNSZKI 4, Juhász Kata, Hornyák, Grosch 1 Vámos M. 1. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-1. 10. p.: 2-5. 14. p.: 4-8. 28. p.: 5-15. 40. p.: 9-20. 50. p.: 13-25.

Kiállítások: -, ill. 4 perc

Hétméteresek: 7/4, ill 3/3

MESTERMÉRLEG:

Józsa Krisztián: - A DVSC megmutatta, miért tart ott, ahol tart. Ellenfelünk nagyon jól játszott az első félidőben, amivel el is dőlt a mérkőzés. Szünet után tudtunk kozmetikázni, ennek örülök, de ez a reális különbség.

Szilágyi Zoltán: - Jól kezdtünk és ez megadta a meccs alaphangját. Keményen, jól védekeztünk ezzel elégedett vagyok. A jó védekezésnek és a lerohanásgóloknak köszönhetően megnyugtató előnyt építettünk ki. A Kisvárda próbált visszajönni, küzdött és sikerült is faragnia a hátrányból, de ahogy rendeztük a sorokat újra nőtt a különbség.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...