EL 2022/2023DVSC-Schaeffler-Sola HK 25-21Szilágyi Zoltán

Nagy szükség lesz a szurkolók segítségére

Szombaton este nyolc órakor a norvég Sola HK együttesét fogadja a DVSC SCHAEFFLER az EHF Európa Liga negyedik fordulójában. A továbbjutás szempontjából sorsdöntő csata előtt két nappal csapatunk vezetőedzőjét, Szilágyi Zoltánt kérdeztük.

2023. február 2., 17:27 - dvsckezilabda.hu

Nem volt sétagalopp a január a debreceni kézilabdázók számára, hiszen 22 nap leforgása alatt hatszor léptek pályára, ráadásként viszontagságos repülőút vezetett Norvégiába, oda-vissza 14 órás buszút Kaproncára, s a budapesti út a Fradi elleni meccsre már csak hab volt a tortán.

"Erős sorozatterhelés közepén van a csapat, s ez sokat kivesz a játékosokból - fogalmazott a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője, Szilágyi Zoltán. - Persze készültünk erre, de megnehezíti a dolgunkat, hogy két kulcsjátékosunk, Hornyák Dóra és Jovovics Jovana sérülés miatt hosszú időre kiesett, így a többiekre nagyobb teher hárul, így természetesen jobban elfáradnak, nehezebben regenerálódnak. Az Európa Liga-csoportkör végéig már nem lesz bajnoki meccsünk, így koncentrálhatunk a sorozat második felére, hiszen szeretnénk bejutni a negyeddöntőbe."

A Sola ellen idegenben hektikus meccset játszott a csapat, a gyenge első félidő után 12 perc alatt egyenlítette ki hatgólos hátrányát a Loki, majd ötgólos vereség lett a vége.

"Mindenképpen szeretnénk a kint elkövetett hibákat kijavítani - folytatta a Loki vezetőedzője. - Fontos lenne, hogy idehaza jobban kezdjük a mérkőzést, mint legutóbb Norvégiában és a végjátékunk sem úgy sikerült idegenben, ahogy terveztük. A leglényegesebb talán, hogy a Rinka Duijndam elleni párharcokat megoldjuk, hiszen a Sola holland válogatott kapusa nagyon sok ziccerünket hárította. Reméljük a hatosfalas védekezésünk is hatékonyabb lesz, mint az első meccsen, s az északiak gyors játéka ellen fontos lesz a visszarendeződés. Azt kell elérnünk, hogy hasonlóan a kinti meccs második félidejének elejéhez rájuk erőltessük a mi játékunkat, a mi sebességünkön folyjon a meccs. Akadnak problémáink, hiszen Hornyák Dórán és Jovovics Jovanán kívül is voltak sérültjeink és beteg játékosaink. Szombaton a győzelem a legfontosabb, mindenképpen itthon kell tartanunk a két pontot, s ehhez minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz szurkolóink támogatására! A debreceni közönség nagyon sokat segített a Nyköbing ellen és a múlt heti két hazai bajnokinkon is."


Forrás: dvsckezilabda.hu

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 4., 20:18

Megszenvedtünk a győzelemért Szombathelyen

Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...

április 3., 18:00

Szombaton Szombathelyen

A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...

március 29., 18:27

Szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától

Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...

március 28., 18:45

Merjünk álmodni!

Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...

március 25., 19:53

Gólcsúcs a NEKA ellen

Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...