Hatalmas küzdelemben, a végig remeklő, 11 gólig jutó Hornyák Dóra vezérletével szereztünk nagyon fontos két pontot az Érd ellen.
2011. október 5., 20:04 (BA)
A szokásos rossz kezdés megvolt, ám szerencsére ezúttal hamar eszmélt a csapat, 0-2-ről gyorsan fordítottunk (4-3). Sok kiállítás, még több büntető jellemezte a flúgos futamra emlékeztető első félidőt, amely után 17-17-nél tértek pihenőre a csapatok.
A folytatásban is kőkemény volt a csata, ám ekkor már ritkábban ítéltek kiállítást és büntetőt a játékvezetők. Szűcs Gabi így is összeszedte harmadik kétpercesét, így számára idő előtt véget ért a meccs. A feszült hajrában Triffa Ági lehúzta a rolót, Hornyák Dóra pedig élete (eddigi) legjobb teljesítményével győzelemhez segítette a DVSC-Fórumot.
Debrecen 900 néző. V: Herczeg, Südi
DVSC: TRIFFA - Csáki 1, Léránt 1 (1), HORNYÁK D. 11 (5), Szűcs G. 3 (1), KUDOR 4, KAZAI 5. Csere: Király (kapus), Sopronyi 4, DAKOS 2, Karalyos, Slakta, Szilágyi Á. 1. Edző: Köstner Vilmos
ÉRD: Oguntoye – Tamás K. 1, KOVÁCS ANNA 6, BOGNÁR B. 4, Kisfaludy 1, TÓTH T. 9. Vincze M. 6 (5). Csere: JANURIK, Gridnyeva (kapusok), Szekeres 2, Vukcsevics, Wolf, Pádár M. 1, Török P. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1-3. 8. p.: 5-4. 17. p.: 9-11. 34. p.: 20-18. 46. p.: 24-25. 53. p.: 27-27. 58. p.: 31-29.
Kiállítások: 12, ill 8 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 7/5
Köstner Vilmos: – Támadójátékunkkal elégedett vagyok, védekezésünkben akadtak hibák. Hornyák Dóra remek teljesítménye kellett a sikerhez.
Szabó Edina: – Ma is nagyon jól küzdöttünk, de a küzdeni akarásért nem adnak pontot. A végét megint elrontottuk, de dolgozunk tovább.
BA
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...