Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében.
január 9., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

November másodikán a Bajnokok Ligája szezon eddigi legnagyobb sikerét érte el a DVSC SCHAEFFLER azzal, hogy a hamari OBOS Arénában legyőzte a norvég bajnok Storhamar együttesét. A 30-28-as siker kulcsa a debreceni csapat hajrában nyújtott remek teljesítménye volt, hiszen az 54. percben még 27-25-re vezettek a vendéglátók, ám a meccs utolsó periódusát 5-1-re nyerte meg a DVSC SCHAEFFLER.
A világbajnokság utáni visszatérés jól sikerült a Lokinak, hiszen 2025 utolsó előtti napján a Kisvárdát, majd már az újévben a Vácot verte magabiztosan a csapat. Szombat este jóval nehezebb feladat vár a lányokra, hiszen a norvég bajnok érkezik a Hódosba. A Storhamar Handball Elite keretéből négyen - Eli Marie Raasok, June Krogh, Malin Aune és Anniken Obaidli - szerepeltek a világbajnoki aranyérmes norvég válogatottban.
A vb utáni újrakezdés a Storhamarnak is jól sikerült, három győztes bajnoki mellett, hetespárbaj után megnyerték a Norvég Kupa döntőjét a Larvik ellen. Szombati ellenfelünk szerdán a Follo otthonában nyert bajnoki meccset, majd hamar elindult Magyarországra, a csütörtökök estét már a debreceni Hiltonban töltötte a norvég csapat.
"Mindannyian tudjuk, hogy ez a meccs mennyire fontos - mondta Jovana Jovovics a norvég bajnok elleni meccs kapcsán. - Nem azt mondom, hogy ez dönt a továbbjutásról, de sokat számíthat ebből a szempontból, hogy mi lesz az eredmény. Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk Norvégiában, korábban is mondtam már, hogy számomra az volt eddig a legmegterhelőbb. Nagyon jó csapat a Storhamar, fizikálisan nagyon erős, sokat futnak, vannak speciális játékaik, szóval nagyon fel kell rájuk készülni. De ez a feladat, meg kell oldani, főleg hazai pályán."
A január 10-én, 20 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Storhamar HE mérkőzést két osztrák játékvezető Radojko Brkic és Andrei Jusuhodzic, vezeti majd. A mérkőzés EHF ellenőre a szlovák Peter Dvorsky lesz.
A meccsre elővételben honlapunkon a Jegy/Ticket menüpont alatt lehet belépőt vásárolni: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/
Az ülőjegyek 5500, az állójegyek 4000 forintba kerülnek.
A mérkőzés előtt egy órával este hétkor lesz pénztár- és kapunyitás a Hódosban.
A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
február 15., 18:09
A hazaihoz nagyon hasonló, abszolút kiegyenlített mérkőzésen, ismét egyetlen góllal kaptunk ki a Bistrita csapatatától. A hajrában két kapufát is lőttünk, egy kis szerencse hiányzott a bravúrhoz. Tovább...
február 14., 17:00
Utolsó idegenbeli csoportmérkőzését játssza vasárnap 16 órakor a DVSC SCHAEFFLER a Gloria Bistrita otthonában. A továbbjutás már biztos, az előrelépés lehetséges. Tovább...
február 7., 18:26
Olyan első félidőt produkált a DVSC SCHAEFFLER, amilyet ritkán látni, így aztán esélye sem volt a Dortmundnak a pontszerzésre. A győzelem egyben továbbjutást is jelent! Tovább...
február 6., 18:00
Szombaton, délután négy órakor a német listavezető Borussia Dortmund lesz a DVSC SCHAFFLER vendége a Bajnokok Ligája 12. fordulójában. Tovább...
február 4., 20:25
Tíz percig tudta tartani a lépést a Fehérvár, aztán a kiváló védekezésének köszönhetően fokozatosan elhúzott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 góllal nyert. Tovább...