Kétgólos hátrányból vág neki a DVSC SCHAEFFLER a SCM Ramnicu Valcea elleni visszavágónak vasárnap 18 órakor a Hódosban.
2024. november 16., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Bár a párharc első meccse is bizonyította, hogy mindkét csapatnak a főtáblán lenne a helye, az elhibázott kiemelési szisztéma miatt csak az egyik lehet ott a legjobb 16 között, miközben jóval gyengébb kvalitású együttesek mosolyogva sétálnak be a csoportkörbe. A Valcea mindenesetre nem volt kiemelt, s így a mi kiemelésünk is értelmetlenné vált, hiszen ennek éppen az lenne a lényege, hogy ebben a pozícióban ne sorsolhassanak össze az egyik legerősebb riválissal.
Ezen azonban felesleges lenne ennél hosszabban keseregni, maradnak a szikár tények: egy hete Romániában egy roppant fordulatos meccsen 33-31-re nyert a Valcea, így a visszavágó teljesen nyílt. Hét közben mindkét csapat idegenben játszott bajnokit, kupaellenfelünk Craiovában nyert két góllal (30-28), míg mi a Mosonmagyaróvár otthonában győztünk ugyanilyen különbséggel (31-29). Vasárnap a jobb koncentráció, a pontosabb támadójáték, a keményebb védekezés döntheti el a kiélezett párharc kimenetelét. Nagyon nehéz lesz, de sikerülnie kell! Ehhez pedig szükség lesz szurkolóink segítségére is.
"Nagyon nehéz meccsünk volt múlt héten a Valcea otthonában, akadtak problémáink, főleg védekezésben - mondta érdeklődésünkre Kristin Thorleifsdottir. - Leginkább a gyors lerohanásokra kell felkészülnünk, hiszen a román csapat nagyon gyors kézilabdát játszik. A visszarendeződés nagyon fontos lesz, ami persze a mi támadásunkkal kezdődik, mert ha jók a befejezéseink, akkor lesz idő visszaérni és úgy nagyobb esélyünk lesz megállítani őket."
A november 17-én, vasárnap 18 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - SCM Ramnicu Valcea EHF Európa Liga selejtező visszavágót két lengyel hölgy Malgorzata Lidacka és Urszula Lesiak vezeti majd, a találkozó EHF ellenőre a szlovák Janka Stasová lesz. Amennyiben a DVSC SCHAEFFLER két góllal nyeri meg a mérkőzést, hétméteresek döntenek a csoportkörbe jutásról.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...