Nehéz ősz után

Ami a legfontosabb számokat illeti, a csapat a bajnoki idény eddigi tíz mérkőzéséből kettőt tudott megnyerni. Ebből az egyiket nagyon nehezen, a pont nélkül álló újonc BSE ellen, a másodikat viszont a szezon eddigi legjobb játékával a Siófok ellen. További három pont származik még a döntetlenekből. Ezek mindegyike bravúros volt a maga módján, hiszen az első a jóval erősebb játékosállományú Érd ellen született, a második nagy harcban, idegenben az örök rivális Békéscsaba ellen, míg a harmadik szintén vendégként Dunaújvárosban. A vereségek közül a Fradi elleni borítékolható volt, ám érdekes módon a többi mérkőzés, az utolsó, Kiskunhalas ellenit leszámítva nyerhető lett volna. A Veszprém és a Fehérvár ellen ugyanis csak 24, illetve 25 gólt kapott a csapat, ezt pedig megfelelő helyzetkihasználással bőven felül lehetett volna múlni. A fehérváriak ellen például öt büntető maradt kihasználatlanul, a veszprémiek elleni második játékrészben pedig 12 percet töltöttek el lányaink a pályán dobott gól nélkül, sőt a Vác ellen is partiban volt a csapat.

A számok arról is árulkodnak, hogy a védekezéssel kevesebb gond volt, mint a támadással. A csapat ugyanis tíz mérkőzésből csak négy alkalommal kapott 30-nál több gólt, azonban a 30 gólos határt mindössze egyetlen alkalommal, a dunaújvárosi döntetlen alkalmával lépte túl. (Itt jegyzendő meg, hogy a győriekkel még nem randevúzott a Loki.) A relatíve kevés kapott gól egyik magyarázata, hogy a kapusok teljesítménye elfogadható volt. Ennek egyik fokmérője, hogy a tíz meccsből mindössze egy akadt, amikor valamelyikük ne került volna be a kiemeltek közé. A lőtt gólok listavezetője Kudor Kitti a maga 61 találatával. „Kityó” hatgólos meccsátlaga bizonyítja, hogy betölti a vezéregyéniség szerepét. Ez jó hír, ám árnyoldala a dolognak, hogy ha neki nem megy a játék, a csapat általában vereségre van ítélve. Az átlövők eredményessége ugyanis eddig elmaradt a kívánatostól, továbbá a beállók és a szélsők sem szomorították elég sokszor az ellenfelek kapusait.

A reméltnél szerényebb összteljesítmény okainak elemzésekor látszik, hogy a meccsek döntő többségén komoly gondot okozott a kialakított helyzetek góllá érlelése. A javunkra megítélt 53 hétméteres közül csak 42-ból született gól, ez pedig mindössze 79 százalékos hatékonyságot jelent. Arról nem áll rendelkezésre statisztika, hogy hány ziccer maradt ki az ellenfelek kapuja előtt, de friss az emlék, hogy a legutóbbi, elsősorban a játék képe miatt roppant kellemetlen, Halas elleni vereség alkalmával valóságos „helyzetkihagyó versenyt” mutattak be a lokisták.

A szereplés okaihoz tartozik még az is, hogy a csapatot jelentős sérüléshullám tizedelte meg. A balszerencse azzal kezdődött, hogy Dakos Noémi szinte a teljes felkészülési időszakot kihagyta. Karnik Szabina alig épült fel egyik sérüléséből, már jött a másik. Aztán Bálint Réka, Karalyos Orsolya és Kazai „Csibe” hosszú hiányára kellett, illetve kell felkészülni. Ennyi távollévő pedig bármely gárdát megviselt volna. Főként abban a helyzetben, amikor egy csapat játékoskeretében a variációs lehetőségek amúgy sem túlzottan nagyok.

A folytatás az újesztendőben mindenesetre nehéznek tűnik, mert a megrázónak ígérkező győri látogatás után az érdi sem kecsegtet pontszerzéssel, s a közvetlen vetélytársak közül csak a Békéscsabát, a Dunaújvárost és a BSE-t fogadhatjuk hazai pályán.

Miben lehet tehát bízni? Mindenekelőtt a munkában, amelyre a hosszú szünet lehetőséget nyújt. Na és a lányok küzdőszellemében, melyre a Halas elleni meccs második félidejét leszámítva nem lehetett komoly panasz. Azoknak, akik az ősz folyamán valamiféle morális deficitet véltek felfedezni, érdemes megidézni még egy tényt: a csapat az ősz folyamán többször is vesztett állásból, a végjátékban tudott pontot szerezni. Így volt ez például az Érd, de főként a Dunaújváros ellen.

Erre pedig lehet – és kell – alapozni...

Gurbán György