NBI 2007/2008DVSC-Aquaticum-Fehérép Alcoa FKC 36-31Latakaite, Ruta

Nekünk kedvezett a gólparádé

Ruta Latakaité volt a Loki vezére a találkozón.

2008. május 2., 19:35 (DZ)

A rangadó előtt a hazaiak három ponttal voltak lemaradva a negyedik fehérváriaktól - igaz, a vendégeknek van egy elmaradt mérkőzésük a győriek ellenében -, tehát, ha utol akarták érni vetélytársukat a tabellán, feltétlenül szükségük volt a hazai győzelemre.

A székesfehérváriak buszának késése miatt a mérkőzés mintegy negyedórás késéssel indult, ennek ellenére az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát Vura József együttese. A vendégek többször is vezettek, és lendületes támadásaikkal nem tudott mit kezdeni a hazai védelem.

A Debrecen csak 8-8 után tudott meglépni, először Nagy Ivett gólja után vezettek két góllal, 10-8-ra. Gólszerzésben mindkét oldalon egy-egy légiós vitte a prímet a kezdeti percekben, a hazaiaknál a litván Ruta Latakaite, a vendégeknél Kristina Trischuk volt tarthatatlan.

Latakaite az egész mérkőzésen megállíthatatlan volt, a vendégeknél pedig Balogh Bea ontotta leginkább a gólokat. A hazaiak minimális fölénnyel zárták az első félidőt (18-17), de ők sem lehettek elégedettek játékukkal. Skaliczki László időkérésnél elhangzott szólama szerint olyan hibákat követtek el, amiket "úttörő háromban" sem szabad.

A fejmosás minden bizonnyal a félidőben is megismétlődött, talán ennek is köszönhetően, a második félidőt sokkal jobban kezdte a DVSC. Benyáts Bea hetesgólja után már 26-19 is volt a hazaiaknak, majd ezt Latakaite vezetésével őrizték is a hazaiak.

A Fehérép azonban nem adta fel, és a hazai figyelmetlenségeket kihasználva 31-30-ra felzárkóztak Balogh révén, ekkor azonban elfogyott a lendület. Az utolsó percekben ismét a DVSC dominált, Temes Bernadett kiszorított helyzetből is betalált (33-30), ezzel eldőlt a mérkőzés. A végeredményt Nagy Ivett állította be kínai figura végén, a hazaiak 36-31-re győztek.

Támadójátékban mindkét csapat jó formát mutatott, a védekezések egyaránt hagytak kívánni valót maguk után, de a hazaiaknál döntő pillanatokban jobban működött, így Latakaite, Temes, Benyáts és Szűcs Gabriella vezetésével megérdemelten győztek.

NB I, 19.forduló:

DVSC-AQUATICUM - FEHÉRÉP-ALCOA FKC 36-31 (18-17)

Debrecen, 800 néző.

V.: Horváth, Marton.

DVSC-AQUATICUM: TRIFFA - Micic 1, LATAKAITÉ 9, SZŰCS 6, TEMES 5, Szabó V. 2, NAGY I. 4 Cs: Kiss É (kapus), BENYÁTS 6 (5), Csáki 2, Hornyák D., Nikolic 1, Sütő E.

FEHÉRÉP: Djeric - BALOGH B. 11 (4), Bernataviciuté 2, Kamper 3, Vijunaité 2, TRISCHUK 7 (1), Vaszari 1. Cs: Fekete Cs: (kapus), Tápai Sz. 2, Szrnka, Gorgyejeva, Lévai 3, Mayer.

Az eredmény alakulása: 11. p.: 6-6, 19. p.: 12-10, 27. p.: 15-15, 40. p.: 28-20, 55. p.: 31-30.

Kiállítások: 10, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 6/5, ill. 5/5.

Skaliczki László értékelését holnap közöljük.

www.nso.hu


DZ

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...