NBI 2025/2026Mosonmagyaróvár-DVSC-Schaeffler 22-26

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban.

2025. november 14., 13:37 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Ahogy arra számítani is lehetett, egyáltalán nem volt könnyű dolgunk a Mosonmagyaróvár otthonában. Hiába teljesített eddig eléggé rapszodikusan az MKC és tűnt kicsit sebezhetőbbnek, mint az elmúlt években, a nagy rivális ellen ismét felszívták magukat.

Pedig jól kezdődött a meccs. Thorleifsdóttir és Hámori is duplázott az elején, majd Toublanc is betalált, miközben a védekezés és Ryde is kellőképpen hatékony volt, így az ötödik percben már 5-1 volt ide. Aztán kettős emberhátrányba kerültünk és a Mosonmagyaróvár elkezdett zárkózni. A 22-ik percben már egyenlő volt az állás. Itt nem a hazaiak nagy feltámadásáról van szó, hanem arról, hogy a mieink teljesítménye esett vissza. Rontott lövések, technikai hibák jellemezték a félidő közepét és ebből a rossz periódusból nem is tudtunk kikecmeregni az első játékrészben. A szünetben egyenlő volt az állás.

A második félidőt ugyanúgy kezdtük mint az elsőt. Gyorsan négy gólra nőtt a különbség, s bár a folytatásban kettőre még vissza tudott jönni a hazai csapat, arra már nem volt esélye, hogy újra egyenlítsen, netán átvegye a vezetést. A DVSC SCHAEFFLER csapatként is jól játszott és voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Jessica Ryde például régi önmagát idézte a kapuban, ahogy az elől brillírozó Hámori Konszuéla is a sérülése előtti időkre emlékeztetett. Fontos rangadót nyert meg a Loki és nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR - DVSC SCHAREFFLER 22-26 (11-11)

Mosonmagyaróvár 700, néző. V: Bócz Wiedemann

MOSONMAGYARÓVÁR: Arenhart - Falusi-Udvardi 1, Quist 1, Tóth G. 3 (1), Tatar 2, Tóth Eszter 2, KAZAI 3. Csere: DZSEFEROVICS 4, WOLFS 6, Kukely A., Strannig Zs., Eghianruwa. Edző: Dragan Adzsics

DVSC: RYDE - Toublanc 5 (2), HÁMORI 5, TÓVIZI 2, THORLEIFSDÓTTIR 4, JOVOVICS 5 (2), Petrus. Csere: SZABÓ N. 2, Sercien-Ugolin, Csernyánszki 1, Juhász K., Hornyák D., Ivancok-Soltic, Vámos M. 1, Grosch 1.Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-5. 10. p.: 4-7. 15. p.: 6-9. 22. p.: 10-10. 38. p.: 11-15. 43. p.: 15-17. 54. p.: 18-24.

Kiállítások: 10, ill. 12 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4

MESTERMÉRLEG:

Dragan Adzsics: - Jó első félidő után, a másodikban meg sem tudtuk közelíteni a szünet előtt teljesítményünket. A csapat harcosságára nem lehetett panasz, de sajnos csak a védekezésünkkel lehetek elégedett, ennyi lőtt góllal nem lehet meccset nyerni.

Szilágyi Zoltán: - A védekezés és Jessica Ryde kapusteljesítménye volt a siker kulcsa. Jól kezdtünk, de a harcos hazai csapat kihasználta a hibáinkat és visszajött a meccsbe. Pedig ekkor sem játszottunk rosszul, de kihagytuk a helyzeteinket. A második félidő elején újra elléptünk ellenfelünktől és jól menedzseltük az előnyünket.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...