KEK 2009/2010ZRK Buducnost Podgorica-DVSC-Korvex 28-20

Nem bírtunk a fallal

Nyolcgólos vereséggel tér haza Podgoricából a DVSC-Korvex, azaz bravúrra lenne szükség a továbbjutáshoz a jövő vasárnapi visszavágón.

2010. február 7., 09:10 (BA)

Ha azt vesszük, hogy ugyanannyi gólt kapott a csapat a Moracsa-csarnokban, mint amennyit szerdán a Siófok elleni hazai bajnoki, egyértelmű a pozitív változás. A védekezés összeszedettebb volt, mint az elmúlt két meccsen, hiszen a klasszisok sorát felvonultató Buducsnoszt otthonában elfogadható a 28 kapott gól. Csakhogy a montenegrói együttes magas fala ellen kevés volt a lövőpontenciálunk. Sajnos ismét nagyon hiányzott Mörtel Renáta, ráadásul belső embereink közül hárman is betegen készülődtek, hiszen Bulath Anita és Hornyák Dóra mellé, Bogdanovic Anna is belázasodott a meccs hajnalára, így rájuk csak részfeladatokat bízhatott Bakó Botond vezetőedző.

Gyengén kezdtünk, visszakapaszkodtunk, meccsben maradtunk, a szünet után pedig ismét bentragadtunk. (A két félidőt egyaránt 0-3-al indítottuk.) Sajnos kimaradt három hetes és jónéhány ziccer, azaz lehetett volna szorosabb is, ha ezeket belőjük.

„Mörtel Renáta sérülése meghatározta játékunkat, hiszen így csak Bulath Anita volt az átlövőink közül, aki a távoli zónából is próbálkozni tudott a magas hazai fallal szemben - mondta a meccs után Bakó Botond. - A többiek termetük miatt csak betörésekkel próbálkozhattak. Ráadásul Hornyák Dórát betegsége miatt csak percekre tudtam a pályára küldeni, s mivel Bogdanovic Annamária is belázasodott a meccs előtti éjszaka, valóban nagyon szűkek voltak a lehetőségeink. Ezzel együtt kimaradt három hetesünk és jó néhány ziccerünk, szorosabb is lehetett volna a meccs, ha ezeket belőjük. De a sportban nincsen ha.”


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...