NBI 2021/2022DVSC-Schaeffler-Dunaújvárosi KKA 35-27

Nem csak a múlt miatt rangadó

Szerdán 18 órakor a Dunaújváros ellen lép pályára a DVSC SCHAEFFLER a Hódosban.

2021. november 16., 18:40 - dvsckezilabda.hu

Komoly hagyományai vanna a DVSC-Dunaújváros rivalizálásnak, a Győr és a Fradi után a harmadik leggyakoribb ellenfelünk a Kohász. Volt, amikor mindkét együttes a dobogóért és európai kupasikerekért harcolt, szinte összefonódott a piros-fehér együttesek történelme. Talán ez sem véletlen, hogy 1995-ben egy nap különbséggel szerezte meg első nemzetközi kupagyőzelmét a Kohász és a Loki, az újvárosiak a KEK-et, mi az EHF-kupát nyertük meg.

Az elmúlt években is szoros csatákat hoztak a két csapat mérkőzései, a legutóbbi öt találkozásból egy döntetlen lett, háromszor egy gól döntötte el a pontok sorosát. A majd' négy évtizede íródó NB I-es örökmérleg pedig 85 meccs után döntetlenre áll, mindkét fél 41 alkalommal nyert, s háromszor osztoztak meg a pontokon a csapatok.

A DKKA a 2021/22-es szezonban lejátszott kilenc bajnoki meccséből ötöt nyert meg, négyszer hagyta el vesztesen a pályát, eddig tíz pontot szerzett, s csak egy egységnyivel van lemaradva a negyedik Mosonmagyaróvártól.

A Kohász házi góllövőlistájának első hat helyezettje közül négyen (Bulath Anita, Szalai Babett, Kazai Anita és Borgyos Panna) játszottak korábban Debrecenben, sőt Borgyos Panna kölcsönben szerepel Újvárosban.

A debreceni lányok a két EHF Európa Liga selejtező között fogadják a DKKA együttesét, s nem csak a két pont miatt lesz számukra nagyon fontos a szerdai összecsapás.

"Nem vagyunk csúcsformában, de azért dolgozunk, hogy megtaláljuk a játékunkat, amely eredményes - mondta Csapó Kyra, aki Dunaújvárosban nevelkedett, s onnan érkezett 2020 nyarán Debrecenbe - Szerdán nagyon nehéz meccsre számítok, mert a Kohász jó formában van. Ellenfelünk kerete sok helyen kicserélődött a nyáron, de a mag együtt maradt, veszélyes ellenfél. Egy biztos, mindenképpen meg kell szereznünk a két pontot!"

Jegyet elővételben szerdán online (honlapunkon a Jegy és bérlet menüpont használatával) vásárolhatnak. A Hódos Imre Sportcsarnok pénztára 15.30-kor nyit ki. A helyre szóló belépő 2000, a nem helyre szóló belépő 1500 forintba kerül.

A november 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő a DVSC SCHAEFFLER - Dunaújvárosi KKA mérkőzést Felhő Ferenc és Öcsi Tamás vezeti majd.

A felnőttek mérkőzése előtt a DVSC Kézilabda Akadémia két I. osztályú bajnokságban szereplő utánpótláscsapata is pályára lép, fiataljaink a Békéscsaba korosztályos együttesei ellen játszanak. A serdülők találkozója 14, az ifjúságiak meccse 16 órakor kezdődik. Az első mérkőzésre a belépés ingyenes, az ifik meccsét már csak érvényes belépővel lehet megtekinteni.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésekre a hatályos szabályozás alapján a 18 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal, vagy a védőoltást igazoló EESZT mobilapplikáció segítségével, illetve igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával léphetnek be! Ugyancsak beléphetnek a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők felügyelete alatt álló kiskorúak.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...