EHF 1995/1996DVSC-Symphonia-GOG Gudme 24-15

Nem reménytelen a kilenc gól ledolgozása

"A közönségnek a holtpontokon kell átsegítenie a lányokat a biztatásával"

1996. január 20. - Hajdú-Bihari Napló (Fazekas Mónika)

Fotó: Kiripolszky Tamás

Kókainé keveri a kártyát a koppenhágai repülőtéren. Vajon Köstner Vilmos edzőnek lesznek-e adui?

Van mit ledolgoznia a DVSC-Symphonia női kézilabdacsapatának a vasárnap délelőtt fél tizenkettő­kor kezdődő EHF-kupa negyed­döntő visszavágóján a GOG Gudme gárdája ellen.

- Dániában kilenc góllal marad­tunk alul, ami súlyos vereségnek számít - mondta Köstner Vilmos vezetőedző a tegnap délelőtti edzé­sen. - Ilyen tapasztalt, rutinos csa­pat, mint a mienk, nem követhet el olyan taktikai és technikai hibákat, mint amilyeneket a második félidőben vétettek Jeddi Manyiék. A játék első 30 percében a megbe­szélt taktikának megfelelően ját­szottak a lányok. Ekkor többgólos előnyre tehettünk volna szert, ha helyzeteinket nagyobb százalékban használjuk ki. A lerohanásainkból sem voltunk elég eredményesek.

- Miért roppant össze a csapat, amikor Csapó Erikát kiállították?

- A mai napig nem tudok rá vá­laszt adni, és súlyos hibának köny­velem el, hiszen előtte egy fél évig "Csapesz" nélkül játszott a társa­ság, s jól. Ráadásul a jobb oldalon gólképtelenek voltunk, tizenhét helyzetből csupán egy találatot ér­tünk el.

- Az első "felvonás" videofelvéte­lének megtekintése után, hogy látja, miben kell javulniuk?

- A hét folyamán kielemeztük a meccset, és rátaláltunk a hibákra. A gyors indulásokból adódó hely­zeteinket jobban ki kell majd hasz­nálnunk, s agresszívebben kell vé­dekeznünk. A dánok lerohanásos támadásainál ügyelnünk kell arra, hogy időben visszaérkezzünk. Ha a hátrány nem hat nyomasztólag és felszabadultan tudunk játszani, megvalósulhat az álmunk.

Komáromi Ákos szakosztály­igazgató: - Nehéz feladat előtt áll­nak Borókék, mert egy nagyon jó gárda ellen kellene továbbjutniuk. Szerintem ez nem lehetetlen, hi­szen a DVSC megoldott már ne­hezebb feladatokat is. Gondolok itt az emlékezetes Radnicski elle­ni mérkőzésre, amikor is nyolcgó­los hátrányunk volt, s itthon tizenhattal(!) vertük meg a belgrá­diakat. Igaz, akkoriban egy más összetételű gárda diadalmaskodott, de bízom a mostaniban is. Fontos szerep jut a szurkolóknak. Szerencsére talán Európa leghar­sányabb B-közepe a miénk. Ez­úton kérem a tagjait, hogy maxi­málisan álljanak mellénk, s biztas­sák a lányokat, hogy könnyebben átjuthassanak a holtpontokon.

- Mi a véleménye Csapó Erika ki­állításáról?

- Magyarországon ilyen sza­bálytalanság miatt nem küldenek le végleg senkit a pályáról. Ráadá­sul az is nagyon furcsa volt, hogy először mindkét bíró kétperces ki­állítást mutatott, majd néhány má­sodperc elteltével - miközben a Gudme edzője kiabálva berohant a küzdőtérre - megváltoztatták ítéletüket. Most két jugoszláv bíró fújja majd a sípot - Alivojdovics, Zrilics - és a svájci Kilchenmann lesz az ellenőr.

A Hódos Imre-sportcsarnok ka­puit már fél tízkor kinyitják, s hogy ne unatkozzék a publikum, a szervezők programról is gondos­kodtak. A Loki Club söröző gár­dája és a DVSC öregfiúk-képviselők vegyes csapata kispályás foci­ban méri össze tudását. Ezt a ta­lálkozót követően, 10.05-től Sipos F. Tamás ad koncertet, majd 10.40-től a megyei sportigazgatóság és a városi sportcsoport munkatársai az 1995-ös esztendő legjobbjainak adják át az év sportolója díjat. Fél tizenkettőkor pedig kezdetét veszi az EHF-kupa-visszavágó, amelyet a Magyar Televízió a 2-es csator­nán élőben közvetít.

Figyelem! A klub által kibocsá­tott bérletek a meccsre nem érvé­nyesek, de a rendezők 11 óráig fenntartják a bérletesek számára a helyüket.


Fazekas Mónika

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...