Janka Caltikovát megműtötték, Tánya Vorozscova még mindig nem bevethető.
2006. november 14., 19:07 (DZL)
Nagy változás nem lesz csapatunk keretében a holnapi bajnokin. Király és Kiss kapusok mellett várhatóan ugyanazok a játékosok kerülnek be a keretbe, akik a Cornexi ellen is diadalmaskodtak. Lányaink egészséges, de nem túlzott önbizalommal várják a Vác elleni bajnokit.
Nemrég kés alá feküdt Janka Caltiková, akire ebben a naptári esztendőben már nem számíthatunk, mert porcműtétje volt. A szlovák beálló mellett ukrán kapusunk sem fogható még hadra Veszeliék ellen. Tánya Vorozscova lumbágója ugyan javulóban van, de a játékra még nem alkalmas a hálóőr. Persze, ha úgy védekezik majd a Rácz Emese, Ruta Latakaité és Szabó Vali vezette védőfal, ahogyan legutóbb, akkor nem lesz nehéz dolguk kapusainknak.
Csapatunk délelőtt indul útnak Vác felé, hogy az ifik 16 órától, a felnőttek pedig este hattól mérkőzzenek meg a helyiekkel. Félni nem kell tőlük, de tisztelni kötelező az ellenfelet! Akarattal, fegyelemmel és a taktika pontos betartásával ki fog jönni a különbség a két együttes között. Győzni megyünk Vácra. Nagyon nagy szükségünk van arra a két pontra, nem lehet botlani!
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...