KEK 2001/2002DVSC-Valdor-Bayer 04 Leverkusen 25-23

Nem vették komolyan a riválist

Komáromi Ákos: "A KEK-ben biztosan egy más Lokit láthat a Hódos közönsége"

2002. február 15. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

Kocsikék nagyon készülnek a Bayer ellen

- A lányok véleményem szerint nem vették komolyan az ellenfelet, ezért a váciak elleni produkcióból semmilyen következtetést nem szabad levonni. A Leverkusen ellen vasárnap egészen biztosan teljesen más Lokit láthat majd a publikum.

Mindezt Komáromi Ákos, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója mondta el a Naplónak. Az egykori sikeredző úgy véli, miután a bajnokságban már kétszer is legyőzte csapata a Vácot, a játékosok a Magyar Kupában is sima győzelemre számítottak, így aztán hiába készültek fel alaposan a riválisból, lelkileg nem igazán hangolódtak rá a találkozóra.

- Ez teljesen természetes jelenség a sportban, a Lokival is sokszor előfordult már hasonló. Néhány évvel ezelőtt például idehaza kikaptunk a kiesés ellen küzdő Derecskétől, majd néhány napra rá megnyertük az EHF-kupát. Éppen ezért a váciak elleni nyögvenyelős siker semmit nem jelent, a vasárnapi KEK-nyolcaddöntőn már biztosan más felfogásban lépnek pályára a lányok. Ez azonban önmagában még nem elég, a közönségünk buzdítására is óriási szükség lesz a kedvező eredmény eléréséhez. Már csak azért is, mert tapasztalatom szerint a nyugatról érkező csapatok más szurkoláshoz vannak szokva, és a Hódosban uralkodó pokoli hangulat többnyire sokkolja a riválisokat - mondta el a Naplónak Komáromi Ákos.

A leverkuseniek egyébként szombaton délután érkeznek a cívisvárosba. A nemzetközi szövetségből érkezett tájékoztatás szerint a debreceni összecsapást román, a visszavágót pedig macedón bírópáros vezeti. A vasárnap 18 órakor (tv: Sport 1) kezdődő találkozóra a felnőttjegyek 800, míg a diák- és nyugdíjasbelépők 500 forintba kerülnek. A bérletesek ingyen tekinthetik majd meg a KEK-mérkőzést.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...