Növekvő támogatás, növekvő elvárások

Több pénzből gazdálkodhat a DVSC az új idényben, aminek következtében jobb szereplést is remélnek.

2015. augusztus 15. - Hajdú-Bihari Napló (Szabó Dóra)

Fotó: Derencsényi István

Beszámoltak az elvárásokról is

A tizenegy edzőmeccsel teletűzdelt nyolchetes kemény felkészülési időszak végéhez ér lassan a DVSC-TVP csapata, mely majd szeptember 2-án hazai pályán, a Hódosban, az MTK ellen kezdi meg a 2015/16-os bajnoki idényt. A rajthoz közeledve már bemutatták az új játékosokat, illetve pénteken délelőtt egy sajtótájékoztatóra is sor került, melyen többek között vázolták a Loki célkitűzéseit.

A profizmus útján

- Nehéz éven vagyunk túl, ugyanakkor az összefogásnak hála összeállt a csapat, a szurkolók is mellettünk állnak, illetve a támogatói körünk is stabil. Mindez azt mutatja, hogy sokat léptünk előre, ezen az úton kívánunk tovább haladni, egy profi szemléletű klub építésén fáradozunk - szögezte le Ábrók Zsolt, a DVSC ügyvezető igazgatója, aki elmondta, Bohus-Karnik Mercédesz befejezte pályafutását, a jövőben Kiss Ferencnek segít majd, a technikai feladatokat látja el, míg Sopronyi Anett sportmunkatársként fog tevékenykedni.

Mint megtudtuk, a csapat neve DVSC-TVP lesz, hiszen a névadó szponzor, a TVP-Gabona Kereskedőház Kft. továbbra is kitart a gárda mellett.

- Az Aquaticummal már az előző évben lejárt a szerződésünk, és a Cívis Ház Zrt. lépett a helyére. Egyik tavalyi támogatónk sem hagyta el a klubot, ami azt jelzi, jól csináljuk a dolgokat, sőt, új szponzorokkal is gazdagodtunk. A költségvetésünk három stabil lábon áll: az önkormányzat, mint tulajdonos idén már 70 milliót ad, valamint 30 milliót kapunk a Cívis Háztól, ezen felül 100 millió szponzori pénzzel számolunk, valamint a TAO-s támogatásokból is legalább ennyi fog befolyni. Mindez azt jelenti, hogy a büdzsénk szerencsére nőni fog - fogalmazott a klub vezetője.

Természetesen a drukkerekre is gondolnak az egyesületnél, így folytatják az akciókat. A jegyek 1000, míg a hazai meccsekre szóló bérlet 15000 forintba kerül majd, utóbbi megvásárlása esetén csapatmezt kapnak ajándékba a szurkolók. De itt még nincs vége, akik szeptember 1-ig megveszik állandó belépőjüket, Párizsba szóló repülőjegyet nyerhetnek, illetve az egy-egy összecsapásra szóló tiketteket is érdemes lesz megtartani, hiszen azok Londonig repíthetik a szerencséseket.

A Loki hazai szerelése továbbra is piros-fehér lesz, melyen feltűnik majd Komáromi Gábor aláírása is, ugyanis a klub ezzel a gesztussal kíván tisztelegni egyik legnagyobb fanatikusának emléke előtt.

- Bár természetesen részt vettünk Komcsi búcsúztatásán, úgy igazán nem volt alkalmunk meghálálni azt a sok jót, amit tőle kaptunk. Éppen ezért a családjával egyeztetve azt találtuk ki, hogy a lányok szerelésén, a DVSC-címer felett ott díszeleg majd arany cérnával behímezve Komáromi Gábor aláírása. Sőt, a bajnokság befejeztével elárverezzük ezeket a mezeket és a befolyó összeget átadjuk özvegyének - mesélte Ábrók.

Az ötödik hely

- Ahogy tavaly is fogalmaztam, a városnak két zászlóshajója van, a labdarúgás és a kézilabda, ennek megfelelően pedig megemeltük a kézisek támogatását. Nem is olyan régen megkérdőjeleződött a csapat jövője, de beálltunk a DVSC mögé, és örömmel látjuk, hogy jó úton haladunk, immár a gazdasági háttér is rendben van. Természetesen a patronálásért cserébe egyfajta elvárást is támasztunk. Bízva az előrelépésben, szeretnénk, ha a bajnokságban legalább az ötödik helyre odaérnének a lányok, míg a kupában a négy közé kerülés a cél. Később pedig, a nem is olyan távoli jövőben a dobogó és a nemzetközi kupaszereplés a terv - jelentette ki Papp László, Debrecen polgármestere.

A sajtótájékoztatón beszámoltak arról is, hogy az egyik új szponzornak hála a kézilabdázók olyan teljes körű orvosi vizsgálatokon estek át, amin még sose, illetve hogy immár egy dietetikus is foglalkozik a játékosokkal, akiknek személyre szabott táplálkozási programjuk lesz.

Felmerült az utánpótlás kérdése is a beszélgetés során. Kiderült, a DVSC-nél a könnyebb átjárhatóság érdekében eltörölték a szigorúan vett korosztályokat, a legtehetségesebbeket egy csapatba tették, ők küzdenek majd az NB I/B-ben.

- Amíg nincs egy olyan sikeres felnőtt csapat, amelybe úgy érzik, megtiszteltetés bekerülni, könnyen elcsábíthatóak a kimagasló sportolóink. Ezt próbáljuk megelőzni, ezt szolgálja az utánpótlás átszervezése is. Valamint újraaktiváltuk a Debrecen Kézilabda Sportjáért Alapítványt, aminek hála a gyerekek ösztöndíjban részesülhetnek - mondta el az ügyvezető, aki azon van, hogy a kézilabda szövetségben is növeljék a lobbierejüket.


Szabó Dóra

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...