NBI 2005/2006DVSC-Valdor-Dunaferr NK 28-31

Nyilatkozatok a tegnapi meccsről

A két vezetőedző mellett három játékos véleményét is közöljük önökkel.

2006. május 17., 16:34 (DZL)

A DVSC-Dunaferr rangadó után még adósak vagyunk néhány nyilatkozattal. Most lerójuk ezt az adósságunkat.

Bíró Imre:

-A mérkőzés nagyon hullámzó volt. A találkozó második félidejében, amikor vezettünk, kissé megnyugodtunk. Ezután túl sok hibát vétettünk védekezésben és támadásban is. Köszönet illeti csodálatos közönségünket, akik végig mellettünk voltak a bajnokság során.

Kiss Szilárd:

-Miután átvette a vezetést a DVSC a második félidőben mi védekezést váltottunk. A hatos falunk megzavarta az ellenfelet. Ekkor egy jó ritmusba kerültünk és mikor már elkaptuk a fonalat éreztem, hogy meglehet a meccs.

Radulovics Bojana:

-Most először jött ki az a munka, amit legutóbb végeztünk. Az első perctől kezdve küzdöttünk és soha nem adtuk fel. Ezzel a győzelemmel már szerintem megvan a harmadik helyünk. Nem tudom elképzelni, hogy otthon kikapjunk szombaton.

Sopronyi Anett:

-A második félidőben elkezdtünk mi is rohanni. Sajnos nem jöttek össze a támadásaink. Túl sok gólt kaptunk indulásból. Kicsit csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Még nem adtuk fel, megpróbálunk Dunaújvárosban nyerni.

Király Annamária:

-Jól kezdtük a második félidőt. A játékrész közepén sokszor lerohant minket a Dunaferr, ami döntőnek bizonyult. Ekkor már nem jöttek össze a támadásaink sem. Ha szombaton úgy játszunk, mint a szünet utáni negyedórában, akkor megszerezhetjük a bronzérmet. Mi mindannyian ezt szeretnénk!

Utolsó mérkőzésünket szombaton vívjuk, amikor a Loki a Dunaferr vendége lesz. Ha nyerünk harmadikak vagyunk, más esetben negyedikek.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...