Ismét szenvedtünk a Budaörs ellen. Ami pozitívum, hogy a sok technikai hiba, a pontatlan játék és a kihagyott ziccerek ellenére is sikerült öt góllal nyerni.
2025. október 11., 19:25 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Technikai hiba, eladott labda, rontott 7 méteres, kapufa, mindez az első négy támadás eredménye. Így kezdtük a Budaörs elleni meccset, ami nem sok jót vetített előre. Az látszott, hogy a mieink - fejben legalábbis - nem érkeztek meg időben a meccsre. Merthogy a folytatás is hasonlóan alakult. Kihagyott ziccerek, technikai hibák sora és az a fránya hetes. Sorrendben Toublanc, Jovovics és Szabó Nina is próbálkozott, de mind kimaradt. Még 20 perc sem telt el a meccsből és már három kihagyott hetesnél jártunk. Nem csoda, hogy végig vezetett a hazai csapat az első félidőben, sőt a 22-ik perc elején már négy volt közte. Kísértett a mumus, akár nagyobb is lehetett volna a különbség (s az ezzel együtt járó baj), ha Adrianna Placzek nem véd ihletett formában (Jessica Ryde betegsége miatt nem tartott a csapattal). Aztán a szünet előtti percekben lengyel kapusunk teljes gólzárlatot rendelt el, így egy öt nullás rohammal szünetre már mi vonulhattunk előnnyel.
A félidőben valószínűleg zengett az öltöző, mindenesetre a második játékrészt úgy kezdte el a DVSC SCHAEFFLER, ahogy egy ilyen kvalitású csapattól elvárható. Pillanatok alatt három gólra nőtt az előnyünk. A lendületet Tóvizi kiállítása sem törte meg, a 37-ik percben már hattal mentünk. Feszes volt a védekezés, Placzek jól védett, s már a ziccereink többségét is értékesítettük, főkét Tóvizi Petra és Ocean Sercien-Ugolin járt élen a gólszerzésben. A 22. perctől a 37. percig tartó 11-1-es szériának köszönhetően már jócskán a hazaiak előtt jártunk (10-15). Innen pedig már nem maradt kérdés, bár a vége megint olyanra sikeredett, mint az eleje volt (értsd: káoszkézilabda). Azért az utolsó perceknek is akadt egy pozitívuma, a 18 éves Majoros Gréta bemutatkozott a felnőtt első osztályban...
Budaörs, 421 néző. V: Kiu G., Kiu T.
BUDAÖRS: MÁTÉFI D. - Vártok T. 1, Schneider 3 (1), Marincsák 3, Kovalcsik, Uhrin, SZÖLLŐSI-SCHATZL 4. Csere: Zsigmond P. (kapus) Szekerczés 3 (1), KÁRMÁN 4, Hudák, HELM B. 3, Bede, Bristyán Edző: Buday Dániel.
DVSC: PLACZEK - Toublanc 1, Sercien-Ugolin 4, TÓVIZI 5 Thorleifsdóttir 2, Jovovics 1, Vámos M. Csere: Majoros G. (kapus), Grosch 3, Hámori 1, Szabó N 1., PETRUS 5, CSERNYÁNSZKI 3 (1) Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása: 7. perc: 1-2. 17. p.: 5-3. 22. p.: 9-5. 29. p.: 9-10. 36. p.: 10-15. 46. p.: 14-20.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/2
Buday Dániel: - Vontatott meccs volt, amelyen a védekezés és a kapusteljesítmény dominált. Meg kell dicsérjem a csapatomat, nekünk ez a stabil védekezés lesz az utunk. Most jönnek azok a meccsek, ahol pontokat kell szereznünk, addigra kell összeállnia a csapatnak.
Szilágyi Zoltán: - Nehéz bármit mondani egy ilyen meccs után. Rémálomszerűen indult a meccs, dekoncentráltak voltunk, elsősorban támadásban, rengeteg ziccert hagytunk ki, nem volt megfelelő a hőfok. Szerencse, hogy a kapusteljesítményünk és a védekezésünk stabil volt. A második félidő elején hoztuk azt a sebességet, amit várnék, de az utolsó negyedórában ismét azon szinten kézilabdáztunk, mint a meccs elején.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...