NBI 2007/2008Tajtavill-Derecske KK-DVSC-Aquaticum 26-26

Olyanok, mint mi?

Nyilatkozatok a hétvégi megyei rangadóról.

2008. május 19., 16:39 (DZ)

A szombati mérkőzés után gyűjtöttünk pár nyilatkozatot, amit most megosztunk önökkel. Először Sütő Edina kapott szót:

-Nem sikerült jól játszanom a meccsen. Támadásban szinte nulla volt a teljesítményem. A csapat is sokat hibázott a játék minden elemében. A két kapus viszont sok bravúrt mutatott be. Egyesek hibáztatják a játékvezetőket, de szerintem nem ők tehettek róla, hogy csak döntetlen lett a vége. Érdekes érzés volt nővérem és leendő csapatom ellen játszani, ez biztos. A Goldbergerrel szemben mindenképpen győzelemre számítok az utolsó fordulóban.

Természetesen a nővér sem maradhatott ki. Ezek voltak Sütő Mariann gondolatai:

-Izgalmas mérkőzés volt, amin mindkét csapat kitette a szívét a pályára, nagyon küzdöttünk. Rengeteg ziccer maradt kihasználatlanul és a technikai hibák száma sem volt kevés. Nagy harc folyt a végjátékban is, melynek igazságos döntetlen lett a vége. Most nekem nem ment olyan jól, mint Debrecenben januárban. Biztos jobban felkészült belőlem a Loki, ezúttal kevesebb labdát kaptam.

Skaliczki László igen feldúlt volt a meccs után és ezt mondta:

-Sajnos két ember föltette idei teljesítményére a koronát a mai produkciójával. Nagyon nehéz volt úgy küzdeni, hogy mintegy tíz percig működtek úgy közre, ahogy végig kellett volna. Ezt nem tudtuk elviselni. Mi alaposan meggyengültünk Nagy Ivett kiválásával a bal oldalon. Többen nem tudták azt a teljesítményt nyújtani nálunk, amit elvártunk tőlük. A derecskeiek nagyot küzdöttek, kihozták magukból, amit lehetett. Kiderült, hogy a hazaiak vannak olyan jók, mint mi.

A Loki mától már a Goldberger elleni utolsó összecsapásra készül, amely pénteken este hatkor lesz a Hódosban.


DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...