EHF 1998/1999HK Viborg-DVSC-Symphonia 30-12Köstner Vilmos

Önbizalom és vagányság kell a továbbjutáshoz

Napi két edzéssel és videózással készülnek a Loki kézisei a Viborg elleni EHF-kupa nyolcaddöntő szombati, dániai odavágójára.

1998. november 3. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán)

Nem volt könnyű információhoz jutni az ellenfélről, mert a DVSC-Symphonia vezetőinek kinti kapcsolatai ellenére a dán csapatoktól sehogyan sem sikerült videokazettát szerezni. Végül a Hypo segítette ki a Lokit, így az osztrákok tavalyi, Viborg elleni Bajnokok Ligája meccsén készült felvételek segítségével tanulmányozzák riválisukat a piros-fehérek.

Sajnos, ez alapján nehéz pontosan felmérni a viborgiak képességeit, mivel a Hypo ellen nem játszott a dán, illetve norvég válogatott Astrup és Larsen, ráadásul azóta új edzője is van a gárdának.

Az azonban biztos, hogy a Viborg rendkívül képzett játékosokból áll, hiszen a dán és norvég válogatottakon kívül egy orosz légióssal is rendelkezik. Az északiak amellett, hogy rendkívül magabiztosak, az egyéni képességekre épülő játékukat a mai kézilabdában már ritkaságszámba menő vidámság és öröm jellemzi. Köstner Vilmos, a Loki edzője elmondta, hogy a vasárnapi bajnokin - több-kevesebb sikerrel - már a dánok elleni taktikai elemeket gyakorolták. A tréner szerint, ha elszánt és alakulóban lévő együttese önbizalomban és vagányságban fel tud nőni ellenfeléhez, úgy van esélye arra, hogy kiköszörülje a négy évvel ezelőtti csorbát.

Köstner Vilmost arról is kérdeztük, hogy szerinte hogyan változtak az erőviszonyok az 1994-es EHF-kupa-döntő óta.

- Ezt nagyon nehéz megítélni, hiszen azóta mindkét csapat jelentősen átalakult - hangzott a válasz. - Én azonban nem bánom, hogy ilyen erős ellenfelet kaptunk, legalább lemérhetjük, hol tartunk. Egy Viborg erősségű csapatot legyőzni nagy bravúr, s egy esetleges vereség esetén sincs nagy baj, hiszen a jobbtól tanulni nem szégyen - vélekedett a mester.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...