"Óriási bennem a tettvágy..."

Az eddigi tizenhét edzői évéből tizenhármat külföldön töltő szakember eddigi pályafutása igazolja ezt az önjellemzést. Mert bárhol is dolgozott eddig, mindig el tudott jutni a csapataival valahonnan valahová...

- Akik több mint egy évtizedet dolgoznak nyugaton, általában eszük ágában sincs hazajönni. Te tizenhárom Ausztriában, majd Svájcban eltöltött év után mégis így döntöttél. Mi volt a motiváció?

- Több oka is volt a hazatérésem­nek. Egyrészt a honvágy, másrészt azért egy magyar edzőnek mégis nagy kihívás egy magyar együttest irányítani. Nem tagadom, azért is fogadtam el a Loki invitálását, mert ennek a klubnak még mindig jelentős nimbusza van, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben nem a rangjához méltóan szerepelt. Jellemző példa, hogy hazai edzőkollégáim, amikor megtudták, hogy hazajövök - miután a hogylétem felől érdeklődtek - megpróbálták "kisakkozni", hová mehetek. Többen is mondták: ha tehetnék, Debrecenbe örömmel jönnének. Én valóban örömmel jöttem. Óriási bennem a tettvágy, a késztetés tapasztalataim átadására. Biztos vagyok abban, hogy itt újra lehet nagyot alkotni.

- Mennyire voltál "képben" a Lokit, illetve a magyar bajnokságot illetően?

- A világháló korában ez nem probléma. Folyamatosan nyomon követtem a magyar bajnokság eseményeit. A debreceni lányoknak is legalább tíz meccsét láttam az utóbbi időben. Nem ismeretlen tehát a mezőny.

- Ennek ellenére ért-e valamilyen meglepetés, miután elkezdődött a munka?

- Igen. Bevallom, azt hittem, jobb állapotok fogadnak. Nem tragédia, de tény: több munka vár ránk technikai és taktikai téren egyaránt, mint amire számítottam. Ami nagyobb gond: tizenhat, többnyire igen fiatal játékosom van, közülük kilencnek volt már komoly műtétje, többeknek nem is egy. Na persze differenciált edzés­munkára nem csak ezért van szükség. Hanem azért is, hogy a játékosok felfrissüljenek, élvezzék a játékot. Úgy érzem, most egészséges a verseny a játékosok között, nálam természetesen mindenki azonos eséllyel indult. Csak egy példa: amikor Szűcs Gabival beszélgettem, elmondtam neki: tökéletesen tisztában vagyok a képességeivel. Éppen ezért nem fogom "gabicázni", mert ő nagyon tehetséges, de láttam már ilyet elég sokat. Én azt szeretném elérni, hogy tehetséges játékosból jó, igazán jó játékossá váljon.

- A Hypo-ból a Lokiba érkezett Ruta Latakaite megszerzésében jelentős szerepet játszottál. Hogyan sikerült őt idehozni?

- Többek között erre is jó a külföldön élő magyarok összetartása. A Hypo pályaedzője, Kovács Ferenc régi jó ismerősöm, sokszor segítettünk már egymáson. Ő mondta, mikor megtudta, hogy hazakészülök, hogy náluk van egy remek képességű litván lány, aki nem játszik eleget. Meg is néztem, én rögtön tudtam, ő kell nekünk.

- Mit vársz ettől az esztendőtől, mikor lennél elégedett?

- Elégedett én soha nem leszek. Na jó, ebben van egy kis túlzás is, inkább elmondom, milyen csapatot szeretnék a Lokiból faragni. Olyan csapatot akarok a pályára küldeni, amelyik örömmel játszik, amelyik tud küzdeni, amelyik az átlagéletkorának megfelelően fiatalos lendületű, amelyik igazi közösséget alkot. Tudom, hogy nem lesz könnyű a munka, tudom, hogy lesznek harcok, de napról napra nagyobb bennem az elszántság. Mióta itt vagyok, egyre több emberrel beszélgetek a régi sikerekről. A szobafestőtől a pincérig mindenki nagy nosztalgiával mesél a nagy győzelmekről. Nagyon szeretik Debrecenben ezt a játékot, és ha a sportág barátait vissza lehetne csalogatni a csarnokba, azt mondanám, már sikerült valamit letenni az asztalra. Annak idején Svájcban a csapatom első mérkőzésén megszámoltam - pontosan negyvenöten ültek a lelátón. Az utolsón, amikor már a második bajnoki cím volt a tét, kétezer­hatszázan. Ha kérded, mikor lennék elégedett, azt mondom: akkor, ha majd egy kieső elleni mérkőzésünkre is megtelik a Hódos...

Gurbán György

Forrás: A DVSC-Valdor 2003/2004-es évkönyve

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com