Még most sem tértek magukhoz a debreceni kézilabda barátok a tegnapi bódulatból.
2005. január 6., 13:38 (DZL)
Országos visszhangot váltott ki a Loki azzal, hogy legyőzte a válogatottakkal teletűzdelt sztárgárdát, a Dunaferrt. Szűcsék végig fegyelmezetten játszottak. Bár a támadások akadoztak néha, de a védekezésünk az elsőrangú volt. Az átlagban 36 gólt dobó újvárosiakat sikerült ezen az estén 24 találaton tartani. Kellett ehez Vorozscova sok kiváló védése is. Az ukrán játékos válogatott formában védett a rangadón. Neki is köszönhető, hogy borult a papírforma. Mert ugyen nem mi voltunk itt az esélyesek, ez nem lehet kérédéses. De a Loki-szív, a remek publikum és a CSAPAT (így, csupa nagybetűvel írva!) együttes sikert aratott a magyar pályán mintegy hét hónapja veretlen Kiss-alakulat ellen.
Laurencz László visszafogottan ünnepelt a lefújás után:
-Jól kezdtük ezt az évet. Nem játszottunk jól, de óriási harcu kedvvel küzdöttünk ezen az estén. Túl tudtuk tenni magunkat a gondokon. De én azért amondó vagyok, hogy maradjunk a földön, mert még sok meccsünk lesz. Ez a siker akkor ér valamit, ha a következő idegenbeli meccseinken is tudunk majd nyerni.
Borók Rita, aki ezelőtt egy évig volt a Dunaferr játékosa, így értékelt:
-Nagyon küzdöttünk és a védekezésünk igazi csapatmunka volt. Ez volt a döntő ma este és ez segített minket a győzelemhez. Nem ijjedtünk meg a meccs végén sem, amikor szorosabb volt és ez magabiztosságot adott nekünk. A támadásaink nem voltak az igaziak, de így is sikerült nyernünk. Védekezésben mertünk ütközni. Tiszta fejjel küzdöttünk és a közönség is nagyon sokat segített nekünk. Nagyon örül most az egész csapat!
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...