Összejött a Loki-család

Nagyszerű kezdemé­nyezésnek bizonyult a kézilabdás találkozó.

2005. augusztus 2. - Hajdú-Bihari Napló (B. R.)

Fotó: Napló-archívum

Ketten a Loki-család nagyasszonyai közül: Jeddi Mária és Szilá­gyi Katalin

Hagyományteremtő szándék­kal hívta össze a DEAC-pályára a DVSC Női Kézilab­da Kft. vezetése a Családi kör elnevezésű találkozót, ame­lyen a sportág egykori és mai jeles képviselői randevúztak egymással.

Teljes siker

Az eseményt nyugodtan le­het teljes sikerként aposztro­fálni, hiszen sokan jöttek el a régi nagyságok közül, olya­nok is, akik már évek óta nem látták egymást. Itt volt a Törekvés 1955-ös bajnokcsa­patának több tagja, az 1987-ben aranyérmet nyert együt­tes kiválóságai, az 1995-ös és 1996-os EHF-kupa hősei és ter­mészetesen a mai alakulat já­tékosai is, kiegészülve a leg­tehetségesebb fiatalokkal. Szó­val, szinte mindenki, aki csak számít. Talán még maguk a szervezők sem remélték, hogy ennyien igent mondanak az invitálásukra, így nem is csoda, hogy igencsak elégedetten nyilatkozott Király Sándor szakosztályvezető, az esemény főszervezője.

Szeretnék, ha folytatódna

- Nagyon jól sikerült ren­dezvény volt ez, öröm volt lát­ni a régi arcokat - mondta Ki­rály Sándor. - Az ötvenötös bajnokoktól kezdve a mostani lányokig mindenki képvisel­tette magát. Többen is jelez­ték felénk, szeretnék, ha foly­tatódna ez a Családi kör.

Ez tehát némiképp a múlt, míg a mába visszacsöppenve, a Bíró Imre vezette társaság ismét gőzerővel készül a sze­zonra. Orbánékra a hét végén egy kétnapos nemzetközi tor­na vár Kiskunhalason, amely­nek résztvevői között a DVSC és a házigazda halasi alakulat mellett ott találjuk az FTC, a Vác, az Eszék (horvát) és a Koprivnica (horvát) csapatait is. És ha már a Kiskunhalas együttese szóba került, a pi­ros-fehérek a múlt héten két zártkapus edzőmecset is vív­tak a Hódosban a Zsiga Gyu­la vezette vendégekkel, és bár a játék még közel sem volt a legjobb, mindkétszer a lokisták örülhettek (31-27 és 29-28). Bíró Imre vezetőedző igyekezett minden játékosá­nak megfelelő lehetőséget biz­tosítani.

Hiányzó válogatottak

A keretből hiányoznak a ju­nior-világbajnokságon részt­vevő válogatottak - Sopronyi, Csáki és Király - míg Jana Caltikova és Erdős Melinda kisebb sérüléssel együtt végzi a munkát. A felkészülésbe nemrég visszakapcsolódott Madai Petra fizikai lemara­dásban van - érthetően -, de hamarosan ő is utoléri önma­gát. A többiek egészségesek, és várják az újabb megméret­tetéseket.


B. R.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...