EHF 2005/2006DVSC-Valdor-Tertnes Bergen 31-19

Összeroppantották a norvégokat

Egy lábbal már a tizenhat között a DVSC az EHF-kupában. Csütörtökön indulnak a visszavágóra.

2006. január 9., 14:36 (DZL)

Még most is beleborzong az ember, ha a szombati összecsapásra gondol. Egyrészt remekeltek Szűcsék, másrészt félelmetes hangulatot varázsolt a közönség. Ilyenre nem voltak felkészülve Pedersenék. Nem szoktak ahhoz, hogy a pokolban kell játszaniuk. Mert az atmoszféra az pokolian jó volt. Olyan, mint a kilencvenes években, amikor Jeddiék varázsoltak. A mostaniak méltó utódaik lehetnek.

A kezdeti ismerkedés után ellépett vendégétől a Bíró-alakulat és innen már nem volt kegyelem a bergeniek számára. Orbánék gyakorlatilag összeroppantották a norvég hölgyeket, akik csak lesték őket. Gyorsabbak, pontosabbak, ötletesebbek voltunk ezen a délutánon, estén. Lehetett volna nagyobb az előny, de kisebb is. Nem szabad elégedettnek lennünk, mert ezt a különbséget szinte minden debreceni elfogadta volna a találkozó előtt. Egyik lábunkkal már a tizenhat között vagyunk az EHF-kupában, de a másikkal még be kell oda lépni. Ezt szombaton teheti meg a csapat a visszavágón. Mi vagyunk a párharc esélyesei, ez nem lehet kérdéses a 31-19-et követően. Úgy kell játszani majd a második mérkőzésen, mintha nulláról indulna a csata. Fegyelmezett játékkal ott is nyerhet a Loki.

A vasárnapi jól megérdemelt pihenőt követően ma újra edzenek a lányok. A debreceni delegáció csütörtökön indul Norvégiába. Érkezés késő este várható Bergenbe. Addig persze még lesz pár edzésünk és reméljük, hogy Janka lába javulni fog. A szlovák lány ugyan játszott szombaton, de látszott rajta, hogy még nem teljesen egészséges a térde.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...