BL 2025/2026DVSC-Schaeffler-Metz Handball 30-35

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot.

november 8., 22:27 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Csordultig megtelt a Hódos a nagynevű Metz elleni mérkőzésre. Nem kérdés, közönségcsalogató ellenfél a francia bajnok, hiszen Emmanuel Mayonnade együttese játssza talán a legmodernebb és leglátványosabb kézilabdát manapság. Hihetetlen sebesség, szervezettség, előre megkomponált támadások és végtelen kreativitás jellemzi a sárga-kékeket. Nos, ebből bemutatót tartottak a mérkőzés elején. Negyedóra sem telt el, már hét góllal mentek a vendégek úgy, hogy közben egyszer időt is kért Szilágyi Zoltán. A feladat adott volt, valahogy visszajönni a meccsbe. Próbálkoztunk kapuscserével, mezőnyjátékos cserével, variáltunk elől s hátul is, küzdöttünk, harcoltunk, de még csak elbizonytalanítani sem tudtuk a franciákat, akik még önmagukhoz képest is nagyon jól játszottak ezen a napon. A szünetig megmaradt a hétgólos hátrány.

A második félidő sem kezdődött jól. A harmadik perc közepén már tíz gól volt a különbség. A DVSC SCHAEFFLER játékosai azonban ekkor sem adták fel. Apró sikerélményekből próbált építkezni a csapat. Egy kivédekezett támadás, egy labdaszerzés, vagy egy nagy nehezen becsorgó hetes is elég volt ahhoz, hogy újra belelkesedjen a társaság és Dávidként tovább küzdjön Góliát ellen. A játékrész közepére nagy nehezen visszajöttünk mínusz hétre, egy-két technikai hiba elég volt ahhoz, hogy pillanatok alatt ismét tízre nőjön a különbség. Így aztán ismét kezdődhetett a zárkózás. Elővettük a hét a hat elleni játékot, ami működött, így kilenc perccel a vége előtt öt gólra csökkent a különbség. Ekkor úgy tűnt, valós esélyünk lehet arra, hogy minimum egy szoros meccset játsszunk a francia bajnokkal. A kulcspillanatokban azonban nem tudtunk jó döntéseket hozni és a szerencse is elpártolt kicsit tőlünk. A Metz még kettőt közé tett és gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A debreceni lányok azonban megmutatták a karakterüket és küzdöttek a az utolsó pillanatig. Ötgólos vereség lett a vége, ami ahhoz képest, hogy kétszer is vezetett már tízzel is a vendégegyüttes, nem hangzik olyan rosszul.

DVSC SCHAEFFLER - METZ HANDBALL (francia) 30-35 (14-21)

Debrecen, 2200 néző. V: A. Kovalcsuk, I. Kovalcsuk

DVSC: Placzek - Toublanc 4 (3) , Hámori 1, Tóvizi 2, Hornyák D., JOVOVICS 6 (1), PETRUS 5. Csere: Ryde (kapus), Szabó N. 2, Sercien-Ugolin 1, JUHÁSZ K. 2, Csernyánszki 2, Ivancok-Soltic 1, Grosch 2, Vámos M. 2. Edző: Szilágyi Zoltán

METZ: BUNDSEN 1 - GRANIER 7, VÁMOS P. 5, Grandveau 2, BOUKTIT 8 (1), AXNÉR 5, Wajoka 4. Csere: X. Smits 1, Augustine 1, Albek, Ngombele 1, Borg. Edző: Emmanuel Mayonnade

Az eredmény alakulása: 11. perc: 4-9. 18. p.: 8-13. 27. p.: 12-19. 33.p.: 14-24. 41. p.: 19-26. 47. p.: 21-31. 52. p.: 26-31.

Kiállítások: 2, ill. 4 perc

Hétméteresek: 7/4, ill. 2/1

MESTERMÉRLEG:

Szilágyi Zoltán: - Nem kezdtünk jól, mert nem használtuk ki a helyzeteinket és nem találtuk a Metz támadójátékának ellenszerét, így ellenfelünk komoly előnyt épített ki. A második féldei teljesítményünkre viszont büszke vagyok, karakter mutattunk és a hét a hat elleni játékunkkal közelebb tudtunk kerülni a vendégekhez. Szorosabbá tudtuk tenni a mérkőzést, s bízom benne, hogy jövő szombaton még jobb meccset játszunk majd Franciaországban.

Emmanuel Mayonnade: - Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen sok mindent ki akartunk javítani a legutóbbi BL-meccsünk után. Az eredménnyel elégesdett vagyok, és a játékkal is, mert egy erős csapat ellen játszottunk, amely remekül játssza le az egy-egy elleni szituációkat. Végig kontrolláltuk a mérkőzést és egy remek hangulatú összecsapáson sikerült nyerni és ez nagyon fontos.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...

november 7., 18:00

Testvérharc a francia bajnok elleni meccsen

November 8-án, szombaton 20 órakor a Bajnokok Ligája 7. fordulójában a francia bajnok Metz Handball ellen lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A meccs pikantériája, hogy Vámos Petra először lép pályára ellenfélként a Hódosban, s először játszik húga, Míra ellen! Tovább...

november 5., 18:26

Osztrák válogatott átlövőt igazoltunk

Ines Ivancok-Soltic személyében új balátlövőt igazoltunk. Az osztrák válogatott kézilabdázó másfél évre írt alá és akár már a hétvégi Metz elleni mérkőzésen is pályára léphet. Tovább...

november 2., 18:15

Micsoda f(j)ordítás, legyőztük a norvég bajnokot!

Az első és a második félidőben is vezetett már négy góllal is a Storhamar, mégis fordítani tudtunk és hatalmasat küzdve le is győztük a norvég bajnokot. Tovább...

november 1., 19:40

Északi viszontagságok után lép pályára a csapat

Újabb kemény feladat vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára a Bajnokok Ligájában. A csoportkör 6. fordulójában, vasárnap 16 órakor a norvég bajnok Storhamar otthonában lépnek pályára a debreceni lányok. Tovább...