EHF 2005/2006DVSC-Valdor-HB Metz 20-16

"Ötvenegy százalék esélyünk van"

A klub elnöke esélyesnek tartja a Lokit arra, hogy csapata elüsse a további szerepléstől a Metz gárdáját.

2006. február 22., 18:58 (DZL)

Amolyan felemás érzésekkel telt el ez a nap. Sem öröm, sem pedig bánat nem jellemezte a DVSC Kézilabda Kft-t. Ezzel persze a tegnapi EHF-sorsolásra akartunk utalni. A Francia bajnok nem lesz egyszerű feladat, de talán nem is ígérkezik a legnehezebb diónak. A cég vezetője, Oláh Sándor ezt mondta honlapunknak a sorsolással kapcsolatban.

-Milyennek ítéli meg az EHF Kupa-sorsolás eredményét?

-Elég erős a keretük a franciáknak és listavezetők a hazai bajnokságban. Három válogatottjuk van, valamint egy rutinos beállójuk, aki védekezésben oszlopa a bajnokcsapatnak. Hazai találkozóikon magas a nézőszámuk. Anyagilag nézve közepesnek értékelem a sorsolást. Lehetett volna rosszabb is. Összességében azt kell mondanom, hogy elfogadható a sorsolásunk. A DVSC népszerűségét jellemzi, hogy már most kaptunk e-maileket Franciaországból és Luxemburgból. Kint élő magyarok jelezték, hogy szívesen segítenek, amiben csak tudnak. Sokan szeretnék a Lokit bíztatni az ottani mérkőzésen. Szeretnénk jó néhány belépőt lekötni a visszavágóra, ugyanis Debrecenből is biztosan lesznek szurkolók, akik elkísérnek minket a második mérkőzésre.

-Az utóbbi két nemzetközi találkozónkon itthon kezdtünk, azaz eddig ez nem volt rossz ómen. Most vajon megint előny lehet ez?

-Mindkét esetnek megvan az előnye és a hátránya is. Egy nagyarányú hazai siker esetén magabiztosan léphetünk pályára a visszavágón. Egy szoros kinti összecsapásnál pedig viszonylag könnyebb ledolgozni a hátrányunkat. Most újra itthon kezdünk, arra kell törekednünk, hogy minél nagyobb legyen az előnyünk.

-Biztos, hogy a Hódosban lesz a meccs?

-Igen, biztos. Bármennyire is szeretnénk a Főnix Csarnokban játszani, ez nem lehet, mert foglalt lesz ekkor.

-Metz nagyon messze van, mintegy 1400 km-re. Ide már repülővel fogunk utazni?

-A csapat biztos, hogy nem busszal megy majd, hanem repülni fog. Keressük a legolcsóbb lehetőséget a repülős utazásra. Több megoldás esélyes. Mi azt fogjuk választani, amely a lányok szempontjából és a csapat érdekében a legmegfelelőbb.

-Kicsit meglepő volt a sportnapilap esélylatolgatása, miszerint 60-40 % az esély a franciák javára a továbbjutásra. Mit gondol erről?

-Nem hiszem, hogy ez jogos lenne. Szerintem 50-50 % az esély. Mi mindenféleképpen szeretnénk továbbjutni ebből a párharcból. Inkább módosítom az előbb mondottakat: nekünk 51 % esélyünk van ebben a csatában.

-Az előbb elmondottak alapján azt lehet megállapítani, hogy a DVSC újra népszerű a szurkolók körében.

-Azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk. Ez az elmúlt két-három év munkájának az eredménye. Az elődök is tettek ezért elég sokat. Ebben a szezonban pedig a csapat, az edzők és a vezetők voltak azok, akik révén még népszerűbb lett a klub. Nagyon nagy dolog az, hogy megint megtelnek a lelátók a mérkőzéseinken.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...