NBI 2004/2005Ferencváros-DVSC-Valdor 32-21

Pedig az első félidő remek volt...

Amint azt már megírtuk, utoljára az 1997-1998-as bajnokságban sikerült győznie a Lokinak az FTC ellen a bajnokságban. A 26-23-as siker - sajnos - már akkor is bravúrnak számított. Még ennél is nagyobb siker lett volna, ha most sikerül pontot rabolni a Fradi pályáján.

2004. október 10., 17:14 (Gurbán György)

A meccs mindenesetre döcögősen indult, ami a Loki malmára hajtotta a vizet, hiszen még a hatodik percben is csak egy-egy gól jegyeztek a csapatok. A debreceniek a folytatásban is remekül helytálltak, mert jó védekezés mellett türelmesen játszva "ragadtak" a Fradira, így még a huszadik percen túl is döntetlent mutatott az eredményjelző tábla (7-7). Nem kis meglepetésre a félidő hátralevő részében sem tudott meglépni a hazai csapat, mert az Orbán-Szűcs-Ariton góltermelő trió tartotta a lépést a zöld-fehérekkel. Ennek következtében mindőssze egyetlen gólnyi különbség mutatkozott a két gárda között. (11-19).

A második játékrész aztán rosszul kezdődött, és rosszul is folytatódott. A sorozatosan emberhátrányba kerülő Loki ellen megugrott a Fradi, ráadásul az sem tett jól a debreceniek lelkivilágának, hogy Rita Latakaite megsérült, és nem is tudta folytatni a játékot. ( Hogy mennyire komoly a baj, az majd Varga Lehet csapatorvos hétfői konzíliuma után derül ki.) A szinte folyamatos létszámfölényt jól kamatoztatta az FTC, így a meccs végére nagy különbség alakult ki a két csapat között. De az első félidő teljesítménye már biztató idegenbeli produkció volt...

FTC-DVSC 32-21 (11-10)

Budapest, 600 néző. V: Bonifert, Oláh

FTC: Miklósová - MRAVIKOVÁ 9, LALUSKA 6 (2), Uhraková 2, Csenki 3 (3), Tóth T. 4, Kirsner 4. Csere: PASTROVICS (kapus), Pádár 1, KOVÁCS V., Rábai, Kamper, Barna 2, Baross 1.

Edző: Németh András.

DVSC: Vorozscova - Kereki 1, Madai, Borók 2, ORBÁN 6 (1), SZŰCS 5, ARITON 6 (3). Csere: Kolsofszki (kapus), Latakaité, Nyilas, Csáki 1, Soós.

Edző: Laurencz László.

Az eredmény alakulása: 6. p.: 1-1; 9. p.: 4-3; 21. p.: 7-7; 28. p.: 10-9; 39. p.: 16-13; 45. p.: 21-15; 51. p.: 26-18; 57. p.: 30-20.

Kiállítások: 4, ill. 14 perc

Hétméteresek: 7/5, ill. 6/4


Gurbán György

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...