Német játékvezetők lesznek Debrecenben, osztrákok Szófiában.
1992. április 1. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)
Közeleg a nagy nap, április 5., vasárnap, két év után újra a Kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjében a DVSC! Lázas előkészületek folynak, minden eddigi siker és kudarc feledésbe merül, a lényeg, hogy a KEK-trófea a Debrecen birtokába kerüljön!
Németi Gyula, a kézilabdaszakosztály vezetője tájékoztatott bennünket először arról, hogy a Radnicski Beograd együttesét pénteken ebédre várják Debrecenbe. Az autóbusszal érkező szerbek aznap este 6 órától és szombaton délután háromnegyed egytől edzéslehetőséget kértek a Hódos Imre-sportcsarnokba. Vasárnap a mérkőzést követő bankett után azonnal utaznak is vissza.
A Komáromi-Köstner edzőpáros egész héten a játékosok jelenlétében a videolejátszót "koptatta", többek között megnéztek a belgrádiak idei két bajnoki mérkőzését és a Leverkusen elleni elődöntőjét is. Ezekből többek között az is megállapítható, hogy a "jugoszlávok" világklasszisa, Dragana Pesics néhány hete még vállsérüléssel bajlódott és emiatt néhány meccset kihagyott.
A vasárnapi első döntőnek Hans Thomas és Jürgen Thomas személyében egy német testvérpár lesz a játékvezetője, míg az ellenőri teendőket a Csehszlovákiából érkező Josef Ambrus tölti be. A szófiai visszavágón az osztrák Gustav Burziwal - Wolfgang Drabesch bírópáros működik közre, akikre a szurkolók bizonyára emlékeznek, hiszen tavaly éppen ők vezették Debrecenben a DVSC-Radnicski meccset. A bolgár fővárosban a litván Janis Grinbergas lesz az ellenőr a jugoszláv Ivan Snojjal együtt, aki majd a végső győztesnek fogja átadni a kupát.
A DVSC játékosai közül Dörnerné a bal bokájára ideiglenes rögzítést kapott, de a hét végén mindenképpen játszani fog. A csapat hétfőn gyúráson vett részt, s a tartalékok edzettek. Kedden két edzés és videózás, ma pedig ugyancsak két foglalkozás következik. Csütörtökön videózás, gyúrás és kapusedzés szerepel a programban, pénteken pedig két edzés. Az utolsó gyakorlásra szombaton délelőtt háromnegyed tizenegytől kerül sor a Hódos Imre-sportcsarnokban.
A vasárnapi döntőre korhatárra való tekintet nélkül mindenki számára kötelező belépőjegyet váltani. A diák- és nyugdíjasjegyeket vásárlók a kedvezményre jogosító igazolványaikat vigyék ki magukkal!
A Hódos Imre-sportcsarnok délelőtt tízkor nyitja meg kapuit, majd negyedórával később a DSI utánpótláscsapatainak leány kézilabdamérkőzését láthatják, melyet pomponos műsor követ. Tizenegy órától Fidesz-Kiri Giri kispályás labdarúgómérkőzés, majd háromnegyed órával később a DSI ugrócsoportjának bemutatója lesz. A csapatok éppen délben kezdik meg a bemelegítést, majd háromnegyed egykor kezdődik a döntő mérkőzés.
A finálé szünetében tombolát sorsolnak, amelynek fődíja egy egyszemélyes utazás lesz a KEK-döntő szófiai visszavágójára, teljes ellátással. Emellett különböző díjak és ajándékcsomagok találnak gazdára.
Jegyek már elővételben kaphatók napok óta a Debrecen Áruházban, a Hódos Imre-sportcsarnok büféjében és a klub Vágóhíd utcai pénztárában.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...