A Loki jobbátlövője nyáron megy férjhez kedveséhez.
2009. január 27., 18:54 (DZ)
A lányok nagy része a szakvezetés rendelkezésére állt a legutóbbi mérkőzésen. Csupán két játékosunk nem léphetett pályára. A trombózis után gyógyulgató Kovács Adrienn mellett Soós Viktória számított még maródinak. A keresztszalag-szakadást szenvedett jobbátlövőt a folytatásról faggattuk.
-A körülményeket leszámítva jól vagyok, azt kell mondanom. Pénteken fognak megműteni, dr.Gáspár Levente kése alá fekszem. Sikeres operációra és rehabilitációra számítok, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mihamarabb visszatérhessek. Oda figyelek majd, nehogy túl korai legyen a visszatérésem, nem akarok ismét lesérülni. A műtét után fogunk a professzor úrral konzultálni a folytatás időpontjáról és pontos menetéről.
Vikit természetesen a Kiskunhalas ellen látottakról is megkérdeztük.
-Örülök, hogy a lányok legutóbb lehengerlően játszottak a Halas ellen. Szép játékkal szereztük meg magabiztosan a két pontot. Sima győzelmet arattunk.
A fiatal átlövő azonban a búslakodás mellett valaminek nagyon is örülhet. Kedvese, Rédei István tavaly december 23-án megkérte a kezét. Az éppen a névnapját ünneplő Sóska egy gyönyörű gyűrűt kapott a válogatott sportolótól, akinek természetesen "igen" volt a válasz a kérdésre. A fiatalok a bajnokság végeztével kötik össze életüket hivatalosan is. Mi csak annyit tehetünk hozzá, hogy szívből gratulálunk és sok boldogságot kívánunk a két szimpatikus sportolónak.
DZ
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:16
Esélyt sem adott az Esztergomnak a DVSC SCHAEFFLER a forduló rangadóján. A meccs elejétől kezdve koncentrált, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat, így végül nagy különbséggel nyert. Tovább...
február 27., 18:00
Az Európa Ligában remeklő esztergomi csapatot fogadja szombaton 15 órakor a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER. Harmadik a negyedik ellen, igazi bajnoki rangadó jön! Tovább...
február 22., 16:25
Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...
február 21., 16:00
Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 18., 20:01
A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...