Az esélytelenek nyugalmával kézilabdázhatnak a debreceniek Dániában.
2003. február 15. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Czeglédi Zsolt

Galaiék a világ egyik legjobb gárdája ellen meccselnek
Nem sok jóra számíthatnak a Loki kézisei a Slagelse elleni EHF-kupa nyolcaddöntő hétvégi mérkőzésein. Ha a debreceniek közül mindenki a tudása maximumát nyújtja, akkor is legfeljebb csak a tisztes helytállásban bízhat a Komáromi-gárda.
Miután a piros-fehérek feladták a pályaválasztói jogukat, a csapatok két nap alatt letudják a kupacsatát: az első találkozót szombaton, míg a másodikat vasárnap 14 órától rendezik meg a dán alakulat otthonában (mindkét meccset az orosz Boriszov, Medvegyev kettős vezeti). A rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy debreceni szempontból "papíron" a szombati összecsapás minősül hazai mérkőzésnek, ám szinte biztosra vehető, hogy ennek nem lesz jelentősége a végelszámolásnál. A párharc egyértelmű esélyese ugyanis a Slagelse, a dán klassziscsapat valószínűleg akkor is biztosra mehetne, ha mindkétszer a Hódosban kellene pályára lépnie.
Míg a Loki jó játékkal, de vereségekkel hangolt az EHF-kupa nyolcaddöntőjére, addig Anja Andersen tanítványai az elmúlt napokban két sima győzelemmel melegítettek a reményeik szerint sétagaloppnak ígérkező kupacsatára. A Slagelse 15 forduló után élen áll hazája bajnokságában, gólkülönbsége plusz 138, legjobb formában lévő játékosa pedig Camilla Andersen, aki a legutóbbi két sikerből összesen harminc találattal vette ki a részét. Nem csoda, hogy Komáromi Ákos, a DVSC-Valdor mestere sem nagyon talált gyenge pontot a bajnoki cím mellett nemzetközi kupagyőzelemre is törő vetélytárs játékában.
- Kaptunk egy videofelvételt riválisunk egyik bajnokijáról, melyen a Slagelse valósággal legázolta gyengébb képességű ellenfelét. Anja Andersen egy fantasztikus csapatot válogatott össze, minden poszton kiemelkedő tudású játékosokat vethet be. Félelmetesen gyors, kiismerhetetlenül és óriási önbizalommal kézilabdázó együttest alkotnak a dánok, akik nem mennek a szomszédba egy kis trükközésért és gyakorlatilag a játék minden szépségét képesek bemutatni. A videofelvételt nézve sokszor mi is csak ámultunk-bámultunk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ijedt nyusziként lépünk majd pályára. A célunk az, hogy legalább olyan ellenállást fejtsünk ki, mint legutóbb a Dunaferr ellen, és ha mást nem is sikerül elérnünk, legalább lessünk el valamit az ellenfelünktől - tekintett a párharc elé szerényen Komáromi Ákos.
A lokisták egy átmozgató edzés után pénteken délután a Malév menetrendszerinti járatával repültek el Koppenhágába, ahonnan az esti órákban még mintegy száz kilométer buszozás várt rájuk. A csapat hétfőn délelőtt tér vissza a cívisvárosba.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...