A mérkőzés első periódusában a jól játszó vendégcsapat vezetett, de aztán elkapták a fonalat Kudor Kitti tanítványai és magabiztosan szerezték meg a két pontot.
2021. április 25., 17:00 - dvsckezilabda.hu

Az már az első percekben látszott, hogy a felek nagyon felkészültek egymásból, hatalmas taktikai csata folyt a pályán, amelyből ekkor még a vendégek jöttek ki jobban. Aztán fokozatosan átvette az irányítást a DVSC SCHAEFFLER, amelyben ezúttal nagyon aktívak voltak a szélsők. Kudor Kitti igyekezett a lehető legjobban sáfárkodni a humán erőforrással, hiszen egy hét alatt három meccs vér a csapatra. Főleg Tóvizi Petra kímélése volt kulcsfontosságú, hiszen Bordás Réka bokasérülése miatt ezúttal nem léphetett pályára. Átvettük a vezetést, s 9-7-nél a jól teljesítő Csapó Kyra helyére beugró Anca Giegerich kivédte Bulath Anita hétméteresét. Az Újváros megpróbálkozott a hét a hat elleni támadójátékkal, hogy nem sokáig, abban szerepe volt Csapó Kyra egészpályás góljának. A félidő hajrájára már egész komoly előnyt sikerült kiépíteni ezt csökkentett Kazai Anita gólja tíz másodperccel a szünet előtt három egységnyire, ám a félidő slusszpoénja még hátra volt, Kovács Anna talált be jó 15 méterről (17-13).
A folytatásban hamar sikerült növelni az előnyt, Vágó Attila a 38. percben, 22-16-nál kénytelen volt kihasználni harmadik időkérési lehetőségét. A DKKA újra megpróbálkozott a hét a hat elleni játékkal, de csak részsikerekig jutott.
Ekkor ugyanis már pörgött a debreceni gépezet, Jelena Deszpotovics bombái, balszélsőink fineszes lövései ellen nem volt ellenszer, védekezésben jól állt a lábán a Hornyák Dóra, Tóvizi Petra duó, Anca Giegerich pedig remekelt a kapuban. Így a végére már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség. Végül kilenc góllal nyert a DVSC SCHAEFFLER, ami a legfontosabb: bíztató volt a lányok játéka!
Debrecen, zárt kapuk mögött. V: Horváth P., Marton
DVSC: CSAPÓ KYRA 1 - ARANY 3, Kovács Anna 5 (2), VÁMOS P. 5, TÓVIZI 1, HORNYÁK D., VANTARA-KELEMEN 6. Csere: GIEGERICH (kapus), DESZPOTOVICS 8, PETRUS 4, Karsten 1, Bánfai 1, Csernyánszki, Vámosi P., Török L. Edző: Kudor Kitti
DUNAÚJVÁROS: Wéninger - Mihály P., Ferenczy F., SZALAI B. 6, Nick 3, BULATH 8 (1), Kazai 3.Csere: Hlogyik, Babovics (kapus), Barján 3, Dabevszka 2, Román 1 (1), Horváth G., Krupják-Molnár, Fodor. Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása: 4. perc: 2-2. 8. p.: 2-4. 14. p.: 8-7. 19. p.: 10-7. 24. p.: 14-8. 32. p.:17-15. 38. p.: 22-16. 41. p.: 23-19. 46. p.: 27-20. 59. p.: 35-25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/2
Kudor Kitti: - Nem kezdtük jól a mérkőzést, de az időkérésnél átbeszéltük a hibákat, majd feljavult a játékunk. Tetszett a csapat védekezése és örülök, hogy több jó egyéni teljesítményt is láthattunk.
Vágó Attila: - A meccs elején fejben frissek voltunk, jó volt a koncentráció. Ahogy elkezdtünk fáradni,jöttek a hibák is nálunk, melyet jól használt ki a Debrecen.
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...