Siska Pálma

Portré: Siska Pálma

Folytatjuk riportsorozatunkat fiatal játékosainkkal. Ma Siska Pálma 17 éves átlövőnk van soron. A múlt héten kipróbált Szabó Magda kávéházban beszélgettünk vele is.

2010. január 24., 15:33

– Hol és mikor kezdtél kézilabdázni?

– Debrecenben születtem, 7 éves voltam, amikor a Hunyadiban kézizni kezdtem Emődi Tünde keze alatt, s rögtön az egy évvel idősebbek közé kerültem. 10 éves koromban lettem igazolt játékos a DSI-ben, sokáig Boros Ferenc volt az edzőm. 15 évesen kerültem át a DVSC-hez. Most nyáron Bakó Botond elvitt a felnőttekkel a siófoki edzőtáborba, s azóta is heti 2-3 alkalommal a felnőttek edzésén is részt veszek az ifik foglalkozása mellett. Bajnoki meccseket az ifikkel játszom, de néhány felkészülési mérkőzésen a nagyokkal is szerepeltem.

– Családod miként éli meg a te kézilabdás pályafutásodat?

– Apukám nagy szurkolóm, minden meccsen kint van, miként unokatestvérem is. A testvérem focizik, néha ő is megnéz meccsen.

– Milyen terveid vannak a kézilabdában, mit szeretnél elérni?

– Koromnál fogva még két évet szerepelhetek az ifiben, de mire onnan kiöregszem, szeretném beverekedni magamat a felnőtt 14-es keretbe. Az ifiválogatott keretébe már kaptam meghívót ősszel, szeretnék ifjúsági válogatott lenni, néhány év múlva pedig felnőtt válogatott.

– Hova várod a szezon végén a LOKI ifit és a felnőtt csapatot?

– Nagy küzdelem árán sikerült pénteken megverni a Békéscsabát, 6 góllal én is hozzájárultam a sikerhez. A harmadik helynek mindenképpen meg kell lennie, de inkább szeretnék a 2. helyen végezni. A felnőtt csapat második lesz!

– Nagyon fontos az iskola a fiatal sportolók életében. Te melyik gimibe jársz, s hol szeretnél tovább tanulni?

– Az Irinyiben harmadikos vagyok, majd egyetemen szeretnék továbbtanulni itt Debrecenben. Humán beállítottságú vagyok, szeretem az irodalmat és a történelmet.

– Zene, film, hobbi?

– Zenében majdnem mindenevő vagyok, szeretem a vígjátékokat és a horrort. A hobbim a kézilabda, de szeretném, ha ez lenne a hivatásom is a közeljövőben.

– Merre jutottál el külföldre a kézilabda segítségével?

– Boros Feri bá-val éveken át Makarskába (Horvátország) jártunk nyári kézitornára, de eljutottam Görögországba is. Most még nem megyek a felnőttekkel Montenegróba, de az elkövetkezendő években szeretném a csapattal bejárni Európa nagyobbik részét! Nagyon szeretek utazni!

– Milyen a kapcsolatod a csapattársaiddal?

– Nagyon jó társaság jött össze az ifiben, a többséggel egy iskolába járok, s nagyon sok időt töltünk együtt a sulin és kézilabdán kívül is. Együtt bulizunk, ha marad rá idő a tanulás és a kézi mellett. Úgy érzem, a felnőttek is befogadtak, mindenki nagyon aranyos és segítőkész velem.

– Úgy látom, minden adott egy sikeres pályafutás indításához!

– Nagyon szeretek a Lokiban játszani, hosszabb távon is itt képzelem el a jövőmet.

– Úgy legyen! Sok sikert kívánunk a továbbiakban!


Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...