RÁKÉRDEZTÜNK: Megszűnik a D. Kinizsi kézilabda-szakosztálya?

- Debrecenben mostanság mégis azt beszélik a kézilabdaberkekben, hogy az élelmezési sportegyesület meg akarja szüntetni sikercsapatát. Vajon miért? - érdeklődtem kedden délben Fülöp Józseftől, a D. Kinizsi ügyvezető elnökétől.

- Jelenleg labdarúgó-, tollaslabda-, ritmikus sportgimnasztikai, természetjáró-, röplabda- és kézilabda-szakosztálya van a D. Kinizsinek. Anyagi okok miatt már az elmúlt év őszén felmerült az a gondolat, hogy kénytelenek vagyunk két szakosztály tagjainak más egyesületeknél helyet keresni, vagy ha ez nem sikerül, akkor a szakosztályokat felszámolni. Mi mindenképpen az előbbi megoldásra törekszünk. Előzőleg a férfi NB II-es röplabdacsapat és a tollaslabda-szakosztály számára kerestünk új gazdát, de időközben decemberben módosítottuk elképzelésünket. Továbbra is tervezzük a röplabdázók átadását a DUSE-nak, vagy a megye egyik termelőszövetkezetének. Ellenben a tollaslabda-szakosztályt korábbi elképzelésünkkel szemben mégis meg akarjuk tartani, s helyette a női kézilabdacsapatnak keresünk máshol helyet. Ennek az az oka, hogy együttesünk már minden bizonnyal felkerülne az NB I B-be, de a megváltozott körülmények között a D. Kinizsi már nem tudja vállalni egy magasabb osztályú gárda szereplésével kapcsolatos fenntartási, utazási és egzisztenciális költségeket. Még nem tudjuk megmondani, hogy átadjuk-e vagy megszüntetjük a szakosztályt, erről január végén dönt a D. Kinizsi elnöksége. Mindenesetre mi szeretnénk például a D. Medicorral fuzionálni vagy a város, esetleg a megye olyan csapatával, amely az NB I B-ben is sikerre számíthat.

Fülöp József még azt is elmondta, hogy Halász Ferencnek, a női kézilabdacsapat edzőjének kétéves szerződése 1988. december 31-én lejárt, s a decemberi megbeszélésen már nem merült fel ennek megújítása. Egyelőre furcsa a helyzet, ugyanis az NB II-es sikercsapat játékoskeretének tizenhat tagja közül január 2-től egyre kevesebben járnak edzésre, manapság már csak négy-öt kézilabdázónő veszi a fáradságot, hogy gyakoroljon. Arra is kíváncsi voltam, hogy mit szól a helyzethez a csapat edzője, Halász Ferenc, akiről úgy hírlik, hogy Kazincbarcikára tart.

- A december 8-i elnökségi ülésen számoltam be a csapat elmúlt évi munkájáról, és ismertettem az 1989-re vonatkozó elgondolásaimat is. Többek között azt, hogy már tavasszal érdemes új játékosok után nézni, hogy ősszel az NB I B-s szereplést megerősödve kezdhessük meg. Az elnökség elismeréssel nyugtázta a csapat eredményét, ugyanakkor anyagiak hiányára hivatkozva már nem támogatta a kéréseimet. Egyértelművé vált előttem, hogy a női kézilabdázóknak a D. Kinizsinél nincs nagy jövőjük. Mint szakember, nagyon sajnálom, hogy ide jutott az egyesület, viszont nekem a tényekkel szembe kellett néznem. A D. Kinizsi vezetőivel megállapodtunk, hogy békésen elválunk, és én 1989-től már máshol kívánok dolgozni. Több egyesület is megkeresett, például az NB I-es Borsodi Bányász, de végül a Kazincbarcikai Vegyész NB II-es csapatának ajánlatát fogadtam el. Bár még nem írtam alá a szerződést, de erre január közepén mindenképpen sor kerül. Elsősorban az motivált, hogy ismét szeretnék kis csapatból "nagy csapatot" kovácsolni.

- Szóbeszéd tárgya, hogy a játékosok közül egyre többen nem várják meg a D. Kinizsi elnökségének január végi állásfoglalását, hanem új csapat után néznek. Csábitott-e valakit Kazincbarcikára? - kíváncsiskodtam Halász Ferenctől.

- Úgy érzem, hogy a szakosztály meglehetősen bizonytalan jövője ellenére sincs jogom játékosokat hívogatni, azt viszont nem tagadom, hogy Bárdos Zsuzsa már a Kazincbarcikai Vegyész játékosa, akit megfelelő átigazolási díj kifizetése ellenében vittek el a barcikaiak.

Nagyon szomorú, hogy pillanatnyilag ennyire bizonytalan a D. Kinizsi kéziseinek jövője, ami nemcsak gondolatébresztő a számunkra, hanem bizonyos következtetések levonására is késztet bennünket.

Elsősorban az említett sportegyesület vezetéséről, amely úgy tűnik, "túlcentralizált" és a sajnálatos anyagi nehézségek mellett koncepciós gondokkal is küszködik.

Bizonyítja ezt, hogy a klubnál novemberben még az ország egyik legeredményesebb tollaslabda-szakosztályának felszámolását tervezték és más klubhoz való átadásában reménykedtek. Aztán - jobb későn, mint soha - módosítottak az elképzelésen. Mérlegre tették a tollaslabda- és a női kézilabda-szakosztályokat, s most úgy tűnik, hogy az utóbbi a "könnyebb", a feleslegesebb. Egyelőre, hiszen a kérdés csak január végén dől el.

De, hogy már addig szétszéled az edző nélkül maradt, s úgy tűnik, gazdátlan csapat, szerintem azért is felelős valaki. Hiszen mennyivel humánusabb és ésszerűbb lett volna már biztos fogadó egyesületet találva tudatni a D. Kinizsihez éveken át hűséges sportolókkal, hogy "holnaptól" más egyesülethez tartoznak.

"Hová lett a sport?" - kiáltott fel idős kollégám, amikor meghallotta, hogy az NB II éllovasa végveszélybe került. És szavaiban mélységes sajnálatot, fájdalmat éreztem.

Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com